Az erdő szélében rejtőzködő, bőrig átázott katonákról nehezen lehetett elképzelni, hogy hamarosan lesállást hajtanak végre. Legtöbbjük a kimerültségtől – az álcázó festés ellenére is jól látható – karikás szemekkel, hidegtől lila ajkakkal nézett egykedvűen maga elé. Olyannak tűntek, mint akik napok óta nem aludtak, s a fáradtságtól fel sem tudnak majd állni, nemhogy rohamozni. Amikor megosztom benyomásaimat Virágos-Kis Sándor hadnaggyal, kiképzőjükkel, egyet is ért velem, meg nem is.

– Ma reggel még egész jó állapotban vannak – mondja –, látta volna őket tegnap éjjel! Volt, akin a kihűlés jelei mutatkoztak, mások hallucináltak, de mentek, mint a gép. Egészen pontosan hetedik napja – derül ki a hadnagy szavaiból – napi 13–15 kilométer gyaloglással, tudatosan visszafogott mennyiségű élelemmel, s éjszakánként csupán három óra alvással.

Az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoki felkészítésén részt vevő ifjú tisztek és tiszthelyettesek valószínűleg életre szóló élményt szereznek ezekben a napokban „könnyűlövészetből”. Az alakulatnál ugyanis már hagyomány, hogy a tanintézetekből kikerülő fiatal parancsnokokat – mielőtt ténylegesen is elfoglalnák beosztásaikat – egy nagyon kemény kiképzés során ismertetik meg a rájuk váró feladatokkal.

Az a célunk – mondja a ranger képzettségét az egyesült államokbeli Fort Benningben megszerzett kiképzőjük –, hogy extrém harctéri és időjárási viszonyok között ismételjük át velük az iskolán tanultakat, illetve kialakítsuk azt a gyakorlati jártasságot, amelyet a tanintézetekben nem szerezhettek meg. A kéthetes kiképzés során tűzcsoport-, majd rajkötelékben kisalegység-harcászatot hajtanak végre, állandóan váltott parancsnokokkal, hogy mindenki, minden beosztásban ténykedjen. A folyamatos parancsnokváltásnak az is az egyik nem titkolt célja, hogy a csaknem a teljes kimerültség szélén álló katonák figyelme egy percre se lankadhasson, állandóan figyeljék a kiképzők által elmondottakat, mert lehet, hogy egy óra múlva nekik kell átvenniük a raj vezetését. Ez már csak azért sem könnyű, mivel napjaik már-már a ranger-kiképzés során alkalmazott időbeosztással telnek. Ébresztő reggel öt órakor, majd irány a terep. A kiképzési „menü” változatos: tájékozódás terepen nappal és éjszaka, veszélyes terepszakasz leküzdése, a járőrözés alapjainak elsajátítása, lesállás, rajtaütés gyakorlása, MEDEVAC kérés, reagálás tűzcsapásra, és folytathatnánk a sort. A hajnali ébresztőt követően úgy tíz óra körül kapják meg a szerény reggelit, majd folytatódik a megterhelő kiképzés egészen délután öt-hat óráig, amikor is hozzájutnak az „ebédhez”. A néhány perces szünetet követően folytatódik a „szakítás” úgy este tizenegyig, s csak ekkor térnek vissza a bázisra. Nem pihenni, mert beérkezés után egészségügyi ellenőrzés, fegyverkarbantartás következik jó másfél órában, ezt követően pedig elméleti ismeretekkel bombázzák őket, vagy felkészülnek a következő napi feladatokra. Lefekvés éjjel kettőkor, három óra alvás, majd minden kezdődik elölről.

– Néha már szédelegnek a fáradtságtól, vannak, akik elalszanak fegyverkarbantartás közben, de nem hagyunk nyugtot nekik – mondja a hadnagy. Bár később az is kiderül, hogy azért nagyon is odafigyelnek a katonák mindenkori fizikai és mentális állapotára, mert a cél a kemény kiképzés és nem a „megszakítás”. Pont előző éjjel volt egy holtpont, ezért kiképzőjük „megkönyörült” rajtuk: majdnem egy órával többet alhattak, s a testi és lelki kondíció javítása céljából kaptak egy kis pluszellátmányt is. Persze nem kell nagy dologra gondolni, a plusz egy kis zsír, kenyér és hagyma volt. Ennyi idő után volt, aki úgy ette a „kubikus narancsot” – mármint a lilahagymát –, mint az almát – mesélik a kiképzők.

Bár ahogyan elnézem, ők maguk sem esznek-isznak többet, mint beosztottjaik. Ezt abból gondolom, hogy amíg a katonák az erdő szélében a lesállásra készülődnek, a kiképzők egyike a mobiltelefonján egy fotót mutogat a többieknek: egy tál sült hurka és kolbász fényképét. Először majdnem elássák a „merénylőt”, de aztán csak nézegetik nagy nevetés és nyelések közepette a fotót – ők is „ebédelnek”. De „ebédszünetük” sem tart sokáig, mert a rajok időközben felkészültek, és fásultság ide, fásultság oda, csaknem tökéletesen kivitelezett lesállást hajtanak végre. Legalábbis Virágos-Kis hadnagy későbbi értékelése szerint. Az értékelés, valamint a fegyver és a felszerelés ellenőrzés után – miközben intézkedik, hogy hozzanak ki a bázisról egy nagy kanna forró teát – újra visszaindítja a vacogó katonákat az erdőbe: újabb parancsnokok kijelölésével megismétlik a mozzanatot. S ki tudja még hányszor, hiszen a kiképzésből hátra van még öt nap.

Szabó Béla
Fotó: Galovtsik Gábor