A Szolnokon közös laktanyában települt három nagy alakulat – az MH 86. Szolnok Helikopterbázis, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj, valamint az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj – együttélését az ésszerűség diktálta, s mint az a mindennapok gyakorlatából kiderül, ez egyáltalán nem „kényszerházasság”. Hiszen sem a „könnyű vegyes”, sem a különleges műveleti zászlóalj nem tudna megfelelni alaprendeltetésének, ha nem állnának rendelkezésükre a légi szállítóeszközök, ugyanakkor a helikopteresek munkájának nagy részét is e két alakulat „kiszolgálása” teszi ki. Legyen szó ejtőernyős ugrásról, külső felfüggesztésű terhek vagy belső terhek és deszant szállításáról, a szárazföldi csapatok műveleteinek légi támogatásáról – a három alakulat mindegyik feladat során szoros együttműködésben tevékenykedik.

Így volt ez legutóbb is, amikor a helikopterbázis kijelölt állománya március hetedikén és nyolcadikán levegő-föld éleslövészetet hajtott végre a tatárszentgyörgyi lőtéren. A Mi–8-as, Mi–17-es szállító- és a Mi–24-es harci helikopterek személyzetei SZ–5 típusú, nem irányított rakétákkal és a fedélzeti gépfegyverekkel küzdötték le a kijelölt célokat, nappal és éjszaka. (Ha irányított rakétákkal is lőnek, akkor a tatárszentgyörgyi lőtér már „kicsi”, ebben az esetben az úgynevezett nullaponti lőteret használják.)

A mostani lövészet célja a gyakorlás, a gépszemélyzetek kiképzettségi szintjének emelése volt. Miután a lőtér alig húszpercnyi repülési távolságra van a helikopterbázistól, nem kellett kitelepülniük a gyakorlótérre, a gépek töltését, újrafegyverzését a bázison végezték el. Itt szerelték fel a rakétákat, tárazták be a géppuskalövedékeket, s a műszaki felkészítést, ellenőrzést is hazai terepen végezhették. (A helikopterek repülésre történő felkészítését mérnök, egy-egy fegyveres, elektronikus, sárkány-hajtóműves és rádiólokátoros végzi.)
A lőtér közelségének köszönhetően a kijelölt gépek személyzete gyorsan és akadálytalanul hajtotta végre feladatait, olyannyira, hogy egy kis „besegítésre” is maradt idejük. A könnyű vegyes zászlóalj katonái ugyanis a szállítóhelikopterek fedélzetéről már rendszeresen hajtanak végre lövészetet géppuskával és gépkarabéllyal, most első ízben azonban – élve a helikopterbázis által felkínált lehetőséggel – Mi–24-es harci helikopterből is lőhettek.

Mint azt Cseklán István őrnagy, a „könnyű vegyes” kiképzési részlegének vezetője elmondta, együttműködésük a helikopteresekkel régi keletű és kölcsönösen gyümölcsöző. Ők lehetőséget kapnak a levegőből való lövészet gyakorlására, a pilóták pedig „harci” körülmények között repülhetnek. Miután ez a feladat viszont mindkét fél számára új volt, a lövészetet komoly előkészítés és felkészítés előzte meg. Repülésbiztonsági szempontból ugyanis csak rögzített fegyverekből szabad lőni a gépek fedélzetéről – nehogy véletlenül eltalálják a forgószárnyakat vagy a gép más részét – ezért ki kellett dolgozni a fegyverek felfüggesztésének rendszerét, módjait, s erre meg kellett tanítani a katonákat is. A lövészet előtt egy napig „szárazon” gyakorolták a katonák a be- és kiszállást, a fegyverek rögzítését, a fedélzeten való ténykedést és a belső kommunikációt. A „sulykolásnak” meg is lett az eredménye, mert a lövészetre kijelölt harmincöt katona két Mi–24-es helikopterrel alig egy óra leforgása alatt biztonságosan és eredményesen végrehajtotta a kijelölt lőfeladatokat. A helikopteres és könnyűlövész szakemberek által közösen kidolgozott módszer szerint a harci helikopterből biztonságosan egyszerre négy géppuskás, vagy hat gépkarabélyos, illetve két géppuskás és két gépkarabélyos katona lőhet.

A harci helikopter fedélzetéről végrehajtott lövészet persze nem öncélú. A harci vagy a szállítóhelikopterek rendszeresen nyújtanak tűztámogatást a szárazföldi erőknek, s például egy helységharc megvívása során nagyságrendekkel megnő a helikopter tűzereje a fedélzetén elhelyezkedő lövészekkel. Arról nem is beszélve, hogy ez esetben olyan célokat is fel tudnak deríteni, amelyet az operátor nem láthat, s egyszerre három irányban is képesek tűzzel lefogni az ellenséget.

Szabó Béla
Fotó: Rácz Tünde, Szurmay Zoltán