Emelt szintű, intenzív kiképzés
2007.03.02.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj első százada 2006 decemberében érte el a műveleti alapkészenlétet, február 19-én pedig megkezdték a múlt évihez hasonló intenzív kiképzést. Mint azt a zászlóalj törzsfőnökétől megtudtuk, az év elején megérkezett hozzájuk az amerikai MTT (Mobil Training Team – mozgó kiképzőcsoport) tizenegy szakembere; segítségükkel az egyéni szakbeosztásokra készülnek fel a katonák. Az MTT szakemberei – műszaki, híradó, egészségügyi, fegyverzeti, század- és zászlóaljtörzs-felkészítő – az első század magasabb szintű képzését folytatják annak érdekében, hogy októberre elérjék az emelt szintű műveleti készenlétet.
Az elméleti felkészítést követően áprilistól ismét a gyakorlótereké lesz a főszerep, igaz, a múlt évi százkét nappal ellentétben idén „csak” nyolcvan terepen töltött nappal, mivel az első század esetében most már csak a szinten tartás, illetve a képességek továbbfejlesztése a feladat. A tervek szerint 2008 elején megkezdik a második század alapkészenlétének elérését célzó kiképzését is, a teljes zászlóaljnak pedig 2010-ig kell elérnie alkalmazási képességét. A törzsfőnök azt is elmondta, hogy továbbra is várják a jelentkezőket a honvédség bármely alakulatától a különleges erőkhöz, de az „aspiránsoknak” azzal tisztában kell lenniük, hogy az átlagosnál jóval magasabb fizikai, pszichikai követelményeknek kell megfelelniük. A különleges műveleti zászlóalj katonái az elmúlt év során – az árvíz elleni védekezésben való részvételen túl – szinte minden napot kiképzéssel töltöttek, 2008-tól pedig a zászlóalj missziós feladatokban is részt vesz majd. Jövőre az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport negyedik váltásának gerincét a „különlegesek” adják.
A felkészülést jelentős mértékben megkönnyíti, hogy folyamatosan érkeznek a szükséges fegyverek, felszerelések, technikai eszközök is – hallhattuk a zászlóalj kiképzési csoportjának parancsnokától. Ezek közül az egyik legfontosabb a Heckler Koch MP5 A3 géppisztoly, melyet a világ számos pontján használnak a különleges erők, valamint a terrorelhárító szolgálatok. A híradást, a biztonságos összeköttetést szolgálják a többsávos, hordozható URH-rádiók is, melyek közül az egyik SATCOM (műholdas) antennával képes a világ bármely pontján lévő hadműveleti területről összeköttetést biztosítani. Emellett kaptak ütés- és vízálló zsebszámítógépeket (Pocket PC handheld) és laptopokat, amelyek (valamint a digitális fényképezőgépek) segítségével a műholdas rendszeren keresztül akár fotót is képesek továbbítani a műveleti területről. Ugyancsak megérkeztek a speciális, nyolcvanliteres, vízhatlan, variálható, gyorsleoldó zárral ellátott hátizsákok, és tesztelik már a jelenlegi repeszálló mellényhez hasonló védelmi fokozatú málha- és védőmellényt is. Ez a különleges erők által tervezett mellény „felhasználóbarát”, modul rendszerű, a feladatnak és használó igényeinek megfelelően állítható össze, továbbá eltávolítható nyak- és felkarvédelemmel is rendelkezik.
Az MP5 A3 géppisztoly technikai adatai
A lőszer típusa: 9x19 mm Parabellum
A tár kapacitása: 30 lőszer
Irányzékállítási lehetőség: 25-100 méter
A fegyver tömege: 2,54 kg
A fegyver hossza: 660 mm (betolható válltámasszal)
A cső hossza: 225 mm
Tűzgyorsasága: 800 lövés/perc
Hatásos lőtávolság: 100 m
Maximális lőtávolság: 400 m
Nagy fényerejű (65 lumen) Surefire elemlámpa, a mellső markolatba beépített érintőgombos kapcsolóval, „Picatilly” sín
Szabó Béla
Fotó: Rácz Tünde