Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Katonazenekari fesztivál az MH Támogató Dandár részvételével

2008.07.01.

Június 26-tól 29-ig tartott Debrecenben a XVI. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál. A Honvédelmi Minisztérium és Debrecen város összefogásával 16. alkalommal került sor, immár joggal nevezhető hagyományőrző fesztivál megrendezésére. E napokon különböző helyszíneken láthattak bemutatókat és hallgathattak térzenéket, hangversenyeket az idelátogatók. A fesztivált jelenlétével is megtisztelte Pajna Zoltán Debrecen alpolgármestere, dr. Szeredi Péter, a HM kabinetfőnöke, Tömböl László mérnök altábornagy, az MH öszhaderőnemi parancsnoka, számos meghívott külföldi és magyar vendég.

Az ünnepélyes megnyitó részeként először a Koszovóba, az MH KFOR állományába vezényelteket búcsúztatatták el, majd megkezdődött a zenekarok felvonulása a Debreceni Református Nagytemplom előtti téren. Az MH TD 32. Budapest Díszzászlóalj díszelgő alegység katonái a történelmi zászlók bevonulásával tették még rangosabbá az eseményt.



A narrátor érdemeik és tevékenységük kiemelésével konferálta fel hazánk legnagyobb létszámú katonazenekarát, az MH Támogató Dandár egyik büszkeségét a Központi Zenekart. Elmondta, hogy sokak hallhatták és láthatták már a tv közvetítésekben, hiszen a zenekar elsődleges feladata a legmagasabb szintű állami, nemzeti, katonai és egyházi protokolláris rendezvény zenei kiszolgálása. Kihangsúlyozta, hogy kiemelt tevékenysége közé tartozik a katona és fúvószenei hagyományok őrzése és ápolása. Nagy sikerrel szerepelnek hangversenyeken, térzene és parádés vonulás mellett az egyre népszerűbb alaki bemutatókon is maximális teljesítményt nyújtanak. Játékuk a kortárs műveken keresztül a könnyűzenéig terjed. A rendezvényen 54 fővel vettek részt. A zenekart Csizmadia Zsolt ezredes, a MH TD Karmesteri Iroda főkarmestere, Kovács Tibor őrnagy, az MH TD Központi Zenekar karmestere és Péntek János őrnagy, az MH TD Központi Zenekar karmester-helyettese kísérték el.



A fesztiválon a Magyar Honvédségtől a székesfehérvári, szentendrei és debreceni helyőrségi zenekarok is felléptek. Közép-Európa egyik legjelentősebb katonai kulturális esemény színvonalát emelte a négy külföldi együttes szereplése. Ausztriából, a Karinthia Tartományi Zenekar; Romániából, a 4. Hadtest Zenekara, Görögországból az Athéni Helyőrségi Zenekar és Törökországból, a Mehter Hagyományőrző Zenekar érkezett hazánkba. A zenekarok egyenként, zenés produkcióval vonultak be a térre, majd teljes létszámmal összevont koncertet adtak. Kilenc karmester felváltva dirigálta Kodály Zoltán, Richard Wagner, Dimitrij Dmitrijevics Sosztakovics, Johann Strauss, Erkel Ferenc, Kálmán Imre, Pazeller Jakob műveit, az Oszmán Birodalom indulóját és egy ismeretlen szerző alkotását.



A látvány fokozásához hozzájárult a Honvéd Táncszínház Együttesének előadása. Akik e a napokon Debrecenbe látogattak, különleges élménnyel térhettek haza. Remélhetőleg, két év múlva még több zenekar szólaltatja meg hangszerét ezen a híres eseményen, ezzel is öregbítve a „cívis” város hírnevét.









Gémes Balázsné szds.
Fotók: Papp Erika ka.