2006.06.02.

Az
árvízvédelmi feladatokban való tevékenységük elismeréseként dr. Sólyom
László az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár részére köztársasági
elnöki zászlószalagot adományozott, melyet június 2-án – ünnepi
állománygyűlés keretében – személyesen kötött fel a szentesi alakulat
csapatzászlajára. Az eseményen – ahol jelen volt Iváncsik Imre, a
Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, Győrössy Ferenc
altábornagy, a Magyar Honvédség szárazföldi alakulatainak parancsnoka,
Makk László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai
főosztályának vezetője és Szirbik Imre, Szentes polgármestere – Havril
András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke elmondta: a mai ünnep
kiemelkedő jelentőségű a dandár életében, hiszen egy alakulat számára
nincs fontosabb, amely jobban kifejezné tevékenységének elismerését,
mint a Magyar Köztársaság elnökének, a Magyar Honvédség
főparancsnokának zászlószalagja.

– Megelégedésre adhat okot, hogy a Honvédelmi
Minisztérium, és a Magyar Honvédség vezetésén kívül katonáinkra a
Magyar Köztársaság állampolgárai is büszkék. Mindezt az fejezi ki, hogy
dr. Sólyom László köztársasági elnök személyesen jött el Szentesre, és
zászlószalagot adományozott a műszaki dandár számára – mutatott rá
Havril András vezérezredes.
A vezérkari főnök beszédében kiemelte azt is, hogy a szentesi dandár
fontos hadrendi elemét képezi a Magyar Honvédségnek. Bár a szervezet
csak 1996. december 1-jén alakult, az elmúlt évek alatt mégis
bebizonyította, hogy méltó utódja a jogelődjeinek, folytatja azok magas
színvonalú szakmai tevékenységét. Ennek a munkának lehettünk tanúi,
amikor a délszláv háborút követően a Magyar Honvédség egy műszaki
kontingenssel vett rész a békefenntartásban. A kontingens
tevékenységének

eredményeképpen Okucani település neve a magyar
hadtörténelembe, a magyar kötelék pedig az IFOR és az SFOR történetébe
írta be magát. A nemzeti elismerést kiváltó, hat éven keresztül végzett
munka során harminc ideiglenes hidat, harminc kilométer utat, hatvanöt
kilométer vasutat építettek, illetve állítottak helyre a magyar
katonák. A tűzszerészek pedig több mint kétszázezer négyzetméter
területet vizsgáltak át.
– A műszaki dandár képességeire nemcsak a nemzetközi közösségnek van
szüksége, hanem hazánknak is. Elég, ha csak a közelmúltban lezajlott
áradásra gondolunk, melynek elhárításában a dandár személyi állománya
és műszaki eszközei fontos szerephez jutottak – jegyezte meg a
vezérkari főnök.

Válaszában Kovács István vezérőrnagy, a műszaki dandár parancsnoka
kiemelte: nagy megtiszteltetés a szentesi katonák számára, hogy a
köztársasági elnök zászlószalagot adományozott a dandárnak, ezzel is
elismerve az állomány eredményes és magas szintű munkáját. – A dandár,
mint a Magyar Honvédség egyetlen műszaki alakulata speciális
képességével, felkészült állományával és technikájával szerves része a
Magyar Köztársaság katasztrófavédelmi rendszerének. Dandárunk
alaprendeltetéséből adódó feladata a katasztrófák elleni védekezésben
való részvétel. Erre a legutóbbi példa a tiszai, és körös-vidéki árvíz
kezelése volt. A térségben jelen lévő katonák szakmai hozzáértésének,
elhivatottságának, kitartásának is köszönhető, hogy sikerült a nagyobb
katasztrófát elhárítani – mondta Kovács István vezérőrnagy.

Dr. Sólyom László ez követően megtekintette a szentesi műszaki dandár
búvárkiképző bázisát, ahol Polónyi Tibor alezredes, az alakulat
felderítő főnöke mutatta be, milyen felszerelésekkel dolgoznak a
katonabúvárok. A köztársasági elnök szentesi látogatásának végén
közösen ebédelt a katonákkal. –A Magyar Honvédség főparancsnokának
jogköre ma már inkább szimbolikus. Mindemellett nem szabad lebecsülni
ezeket az erkölcsi és morális jogokat. Az egyik ilyen jog, amit itt ma
gyakorolhattam, hogy zászlószalagot adományozok. Mindez azért fontos,
mert ilyenkor a magyar nép elismerését tudom közvetíteni, és nagy
örömömre szolgál, hogy ez a dandár sokszorosan megszolgálta ezt a
kitüntetést – mondta köszöntőjében dr. Sólyom László köztársasági elnök.