Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Zászlószalag-adományozás a helikopterbázison

2007.05.29.

A köztársasági elnök zászlószalagot adományozott május 26-án az MH 86. Szolnok Helikopterbázisnak. Az ünnepségen jelen volt Bali József, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai szakállamtitkára, Juhász István vezérőrnagy, a HM hadműveleti és kiképzési főosztályvezetője és Hazuga Károly vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnokának helyettese. Felolvasták Sólyom László államfő levelét, majd Bali József kötötte fel a csapatzászlóra a szalagot, melyet Takács Tamás őrnagy római katolikus tábori lelkész áldott meg.

Ünnepi beszédében a szakállamtitkár a bázis utóbbi időszakban mutatott kiemelkedő teljesítményét méltatta. Elmondta, az állomány szaktudása és munkája nélkül a múlt év nagy áradása idején víz alá kerültek volna a tiszazugi települések. A zászlószalag az akkori önfeláldozásra is emlékeztet.

Ugyancsak május 26-a, szombat volt a Logical Decision 2007 nemzetközi helikopteres gyakorlat utolsó munkanapja. Ennek szervezője és házigazdája is a helikopterbázis volt. A szakállamtitkár szólt a bázis kutató-mentő felkészültségéről, melynek eredménye jól lemérhető a nemzetközi gyakorlatokon. A helikopteresek múlt évben időszakosan segítették az Országos Mentőszolgálat légi szállítási feladatait. A szakmai tapasztalat, az évek során megszerzett tudás rendkívül fontos a Magyar Honvédség fejlődése szempontjából – fogalmazott a szakállamtitkár.



Orosz Zoltán dandártábornok, parancsnok, ünnepi beszédében megköszönte a méltató szavakat. Hangsúlyozta: az MH 86. Szolnok Helikopterbázis állománya tisztában van az elismerés értékével, hogy jelképére, a csapatzászlóra köztársasági elnöki zászlószalag került. Elmondta, a munka valódi közösséggé kovácsolta össze a bázis állományát. Az alakulat nyitott a pályaválasztás előtt álló fiatalok előtt, hiszen nem tudni, melyikük szánja rá magát erre a hivatásra. Sűrűn érkeznek megkeresések az iskoláktól, s a legtöbb esetben megtalálják a módot kérésük teljesítésére, hiszen a bázisra háruló feladat a katonai utánpótlás biztosítása is.


Családi nap

Három szállító és egy harci helikopter húzott át tíz órakor a szolnoki leszállópálya fölött. Ettől kezdve két és félezer szempár fürkészte a látóhatárt és a ragyogó eget. A május 26-i családi nap és légi bemutató kezdetére mindenki pontosan kiért. A helikopterezrednél szolgálatot teljesítők, hozzátartozók voltak itt. Természetesen az utóbbiak jöttek el a legtöbben, hisz ők már jó előre készültek arra, hogy láthassák az apát, a férjet, amint repül, hogy a bázison legyen együtt a család.

Ezt követően ejtőernyős ugrások következtek, az ugrók között volt Asztalos István zászlós is, Európa- és világbajnok. A másfél órás program első részében szállító helikopterekkel homokzsákokat emeltek. Ezt bemutatták Mi–24-es harci helikopterrel is. Tüzet oltottak a Bambi Bucketekből, UAZ gépkocsit raktak ki a szállító helikopter rakteréből, majd a terepjárót külső súlyként szállították el. A program második felében Mi–24-es helikopter bemutatóját, továbbá a JAK–52-esek kötelék-és műrepülését tekintették meg a látogatók.

Az ebédet követően a Légierő Zenekar Szolnok szakalaki bemutatója következett. Fellépett a Honvéd Együttes, a Diósgyőri Aranysarkanytyús Lovagrend hadijátékot mutatott be, a rendezvényt a Dirty Blues Band koncertje zárta.

Szurmay Zoltán
Fotó: Hajdú László