2008.05.19.

2008. május 10-12-e között rendezték meg a repülőnapokat, melyek immár ötödik éve kapnak helyet Zalaegerszeg mellett a hatházi repülőtéren. A háromnapos rendezvényen, a hosszú hétvége, a színes programok és a gyönyörű idő hármasának köszönhetően tízezres nagyságrendű volt a látogatottság.
A Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság zalaegerszegi Toborzó és Érdekvédelmi Irodájának állománya, a szervező BESZI TOP Kft.-vel az előző évek során kialakult kiváló kapcsolat alapján, idén is meghívást kapott a rendezvényre.
A repülőtéren felállított toborzósátor látványa így nem sok látogatót ért meglepetésként, viszont a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár által biztosított katonai közelharc bemutató, valamint a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred állományából kirendelt BTR-80 harcjármű és annak kísérőjárművei igencsak meglepték a közönséget. Mindkét program hatalmas érdeklődést váltott ki a megjelent látogatók soraiban. A közelharc bemutató idejére, gyakorlatilag megállt az élet a reptéren, minden jelenlévő látogató az egymást dobáló, cserepeket tördelő katonákat figyelte.

Bemutatójuk honoráriuma hatalmas tapsvihar volt. A harcjármű és a többi katonai jármű látogatottsága folyamatos volt, elsősorban a fiatalabb korosztály rohamozta rendíthetetlenül a gépek külsejét-belsejét.
A toborzósátornál a „szokásos” lehetőségek várták a nézelődőket: kézifegyver bemutató, repülőgép szimulátor, szóró- és tájékozató anyagok, és az Iroda munkatársai (toborzók és érdekvédők egyaránt toboroztak) által szolgáltatott információk.
Az előzőek mellett, nem utolsósorban a Repülő Felkészítési Osztály idén is a helyi toborzók segítségére sietett – amire igencsak szükség is volt. Nagy István alezredes Úr – MIG-29 pilóta, a RFO osztályvezetője – első két napon való jelenléte, és a szimulátor üzemeltetéséhez nyújtott szakszerű információk ugyancsak lenyűgözték a látogatókat.
A három napos rendezvény kétségtelenül sikeres volt, mind a rendezők, mind a toborzók szempontjából.
Kemény Csaba százados
toborzó