2008.04.21.
Az ünnepelt, katonai pályafutásának helyszínei – Budapest, Nagykanizsa, Kalocsa, Lenti, Kaposvár – is mutatják, hogy Bóla ezredes Úr a 60-as, 70-es és 80-as évek nagyobb helyőrségeiben fordult meg és tette le névjegyét. Visszaemlékezéseiben talán az első szolgálati helye Nagykanizsa és Lenti, mint ezredparancsnoki tevékenységének színhelye jelennek meg leginkább, de főiskolai főtanári, vagy hadosztály-parancsnokhelyettesi élményei a ma katonái számára már történelemnek tűnnek.

A már „kiegesként” felső korhatárral nyugállományba vonult volt parancsnokot bensőséges ünnepség keretében Horváth Jenő százados, irodavezető-helyettes és Paksicza Zsolt százados, érdekvédelmi tiszt köszöntötte kerekévfordulós születésnapja alkalmából. Az ünnepi alkalommal került átadásra Bóla ezredes Úr számára új kártya alapú nyugdíjas igazolványa, valamint egy névre szóló ajándék. A 70.-ik születésnapját ünneplő nyugállományú főtiszt természetesen nem a múltban él, hanem a jövőben gondolkodik, a legjobban pedig már második unokájának közeli érkezését várja.
Mészáros Károly zls.