Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Vendégek Veszprémben

2008.06.10.

Az elmúlt héten két delegáció is látogatást tett az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezrednél. Június 3-án a Vezérkari Akadémia végzős hallgatói érkeztek a Kossuth-laktanyába, akiket Szűcs Pál mérnök ezredes, a légtérellenőrző ezred parancsnoka fogadott. A látogatásnak kettős célja volt, egyrészt az ezred megismerése, másrészt pedig a helyőrség, Veszprém város megtekintése. A rövid városnézést követően a város polgármestere, Debreczenyi János fogadta a vendégeket a Polgármesterei Hivatalban, ahol elmondta, mindig szoros volt a kapcsolat a honvédség és a város között.


A szervezeti változásokat követően a jó kapcsolatot és a korrekt, egymást segítő együttműködést megőrizték a civil szféra és a katonaság között. A vendégek érdeklődtek a város gazdasági fejlődéséről és külkapcsolatairól, majd a szakmai programmal folytatódott a látogatás. Ennek keretében megtekintették a Sziklában települő 1. Légi Irányító Központot, az MH ÖHP Hadműveleti Központot és a bunker fontosabb üzemeltetési létesítményeit.

Június 5-én a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség 21fős küldöttségét fogadta az ezred. A látogatás során bemutatkozott Csontosné Seregi Katalin ezredes asszony, aki július 1-től veszi át a HM FLÜ Program és Erőforrás Tervező Osztály osztályvezetői beosztását. A vendégeknek az ezred parancsnoka az ezredről, Zentai László alezredes, parancsnok-helyettes pedig a 1. Légi Irányító Központról adott tájékoztatást, majd ők is megtekintették a bunker fontosabb vezetési és irányítási helyiségeit. A látogatást ebéddel és városnézéssel zárták.