2008.05.05.

Május elseje a majálisok, az összejövetelek, a családi szórakozások napja. Csongrád város nagyszabású, főzőversenyekkel tarkított rendezvényén a helyi Béri Balogh Ádám Honvédklub programja is nagy látványosságot nyújtott. A rendezvényre meghívást kapott a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj. A szervezők megemlékeztek a két évvel ezelőtti árvízről, melynek egyik legveszélyesebb pontja a csongrádi komplejárónál volt, mely a helyszínét adta az összejövetelnek. A rendezvény fővédnöke dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.
Az államtitkár asszony köszöntőjében kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy a lakosság betekintést nyerjen a honvédség mindennapjaiba, és közelebb hozza a magyar társadalmat a 160 éves Magyar Honvédséghez. Bízott benne, hogy a bemutató hozzájárul ahhoz, hogy az emberek a Magyar Honvédség egy fontos tevékenységét ismerhessék meg.

A köszöntő után Ágoston Imre nyugállományú alezredes, a Béri Balogh Ádám Honvédklub elnöke visszaemlékezett az árvíz sújtotta időszakra, amikor a lakosság a katonákkal együtt megvédte Csongrádot és Csongrád térségét. Derekas munka volt – mondta az elnök.
A zászlóalj katonái a tiszai gátoldalon statikus technikai bemutatót rendeztek be az érdeklődőknek, azokból a technikai eszközökből, melyek részt vettek az árvízi védekezési munkálatokban. Látható volt a Tisza vizén 20 tonnás PMP hídkomp üzemeltetése, melyek árvízkor, a sekélyebb árterületeken a homokzsákok szállításának egyetlen megoldását kínálták. Ez mellett látható volt, a látogatók körében mindig nagy sikert arató PTSZ úszó-lánctalpas gépjármű mozgása szárazon és vízen. Ez a technika az árvíz által sújtott, sárból ki sem látszóterületek magabiztos közlekedési eszköze volt.
Juhász László szds.