Tisztavatás a Hősök terén
2007.08.20.

Emlékezetes marad az augusztus 20-i tisztavatás. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett 109 honvéd-, illetve határőrtiszt számára többek között azért, mert az idén, harminchét év után, hagyományteremtő szándékkal, a Kossuth tér helyett a Hősök terén tehették le esküjüket. A vendégek és a rendezvényre szép számmal kilátogató közönség számára pedig azért is, mivel a ceremóniát látványos statikus haditechnikai és dinamikus légi bemutatók kísérték. Aki korábban érkezett a tisztavatás helyszínére, az megtekinthette a Magyar Honvédségben rendszeresített haditechnikai eszközök egy részét – többek között a Mistral komplexumot, a BTR–80, illetve BTR–80A harcjárműveket és a T–72-es harckocsit is.
A tisztavatáshoz a kellő alaphangot az MH Támogató Dandár díszzászlóaljának díszelgő katonái, valamint a központi zenekarának zenés bemutatója adta meg. Az ünnepélyes tisztavatáson a közjogi méltóságok, a kormány tagjainak, a diplomáciai testületek képviselőinek, illetve a tábornoki kar tagjainak jelenlétében dr. Sólyom László köztársasági elnök (egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka) vette át az eskü előmondóitól, Mészáros József hadnagytól és Lédeczy Mónika határőr hadnagytól a tiszttársak által aláírt esküt tartalmazó albumot.
Beszédében dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter elmondta, hogy az ünnep, a Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával méltó helyszínen az Országház előtt kezdődött és méltó helyszínen, a Hősök terén, folytatódik, amivel a haderő új hagyományt teremt. A Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét és feladatait áttekintve a tárca első embere szólt arról, hogy a hadsereg képességeit, teljesítményét nagyra értékelik hazánk a szövetségesei, mivel aktívan hozzájárul a szövetség küldetéséhez, és folyamatosan korszerűsíti katonai képességeit.
– A hazának ma is szüksége van – és holnap is szüksége lesz – honvédekre, magas szintű tudással felvértezett tisztekre. Nincs szüksége, azonban sem a honvédségen belül, sem azon kívül gárdákra. Főleg nem politikai szervezetekhez, ideológiákhoz kötődő félkatonai szervezetekre – hangsúlyozta Szekeres Imre. Hozzáfűzte: nagyra értékeli, hogy a honvédelem kérdéseiben egyetértés van az országgyűlésben tevékenykedő pártok között. Nézete szerint ez a konszenzus nagy érték, amely hosszú távon megőrizendő, és ha ez sikerül, akkor a honvédség is képes értéket teremteni, itthon és hazánktól távol egyaránt. Hangsúlyozta: több ezer katona vett részt az árvíz elleni küzdelemben is, megvédve a lakosságot, a településeket; példát mutatva szervezettségből, pontosságból, kitartásból, áldozatvállalásból.
A haderő missziós tevékenységével kapcsolatosan elmondta: a magyar állampolgárok biztonságára távoli országok konfliktusai, és a nemzetközi terrorizmus megerősödése is veszélyt jelent.
– Tizenhárom országban, tizenhét helyőrségben, ezer magyar katona van jelen a világban. Ez nem csupán a szövetségesi kötelezettség teljesítése, hanem nemzeti érdek is. A békefenntartás, a válságkezelés a Magyar Honvédség nemzeti feladata. Legyen szó a számunkra kiemelten fontos Balkán térségének stabilizálásáról, vagy a világ távolabbi pontjáról – emelte ki a miniszter.
Hallhattuk: a honvédség egyik erőssége az, hogy jóval több katona van most a csapatoknál, mint korábban. Tavaly tizenötezer honvéd szolgált a csapatoknál és ugyanennyien voltak a hivatalokban és intézményekben. Ma a csapatok feltölthető létszáma húszezer-száztíz fő, amit a szaktárca tovább kíván növelni. Eközben harminckettőről hétre csökkent a hivatalok száma.
– Új és korszerű módon biztosítjuk a csapatok működéséhez szükséges színvonalas ellátást. Új és korszerű módon gondoskodunk a szükséges infrastruktúráról. Tizenegy hónap alatt felépítettük az új honvédkórházat, amely ugyan húsz éve állt a Róbert Károly körúton, de csonkán. Felépítettük ezt abból a pénzből, amit a már nem használt laktanyákért kaptunk. Felépítettük és
felajánlottuk, hogy a katonák mellett a főváros lakói, a rendőrök, a vasutasok gyógyulását is szolgálja. Takarékosan és eredményesen gazdálkodunk az adófizetők pénzével – mondta Szekeres Imre.
A frissen avatott tisztekhez szólva dr. Szekeres Imre elmondta, hogy végzettségüknek és képzettségüknek megfelelő beosztásokban kezdhetik meg tiszti pályájukat a Magyar Honvédség különböző alakulatainál, valamint a határőrségnél. Hozzátette: első tiszti beosztásukban komoly kihívásokkal találkoznak, amikor az elméleti ismereteiket a gyakorlatban mérlegre teszik.
– Munkájuk végzése során számíthatnak parancsnokaik támogatására, idősebb, tapasztaltabb tiszttársaik segítségére, tanácsára. Kívánom, hogy szakértelmük, hozzáállásuk és emberségük példaadó legyen az elkövetkező katonanemzedékek számára – fogalmazott a honvédelmi tárca első embere. Szekeres Imre kiemelte: új szemléletű honvédség kötelékébe léptek, ahol az önállóság és a kezdeményezőkészség, a csapatszellem és a fegyelem ötvöződik.
– Olyan időszakban lépnek a hivatásos tiszti pályára, amikor új és modern katonai kultúrát honosítottunk meg, amikor a Magyar Honvédségből erős és szervezett haderőt alakítottunk ki, amelyben magas szintű a kiképzés, jelentősen nőtt a csapatoknál szolgálók száma. Az önök feladatait már egy korszerű egyesített parancsnokság koordinálja. Megnyílt az út az egységes követelménytámasztásra, a kiképzés, a gyakorlatok és a békeműveletek együttes kezelésére – mondta Szekeres Imre. Hozzáfűzte: napjainkban sokszorosára növekedett a mobilitás iránti igény, ami növeli a kisebb kötelékek szerepét. Ezért a katonai működés filozófiája a nemzetközi keretben való alkalmazáshoz igazodott. Olyan korszerű, modern elemei vannak a haderőnek, amelyek Magyarország határain túl is telepíthetőek.
A határőr tisztekhez szólva dr. Szekeres Imre hangsúlyozta: az országgyűlés döntött arról, hogy 2008. január elsejétől a rendőrség lássa el a határőrségnek az államhatár rendjével, őrizetével, valamint a határforgalom ellenőrzésével kapcsolatos feladatait. A cél egy olyan szervezet kialakítása, amely képes a lakosság számára nagyobb biztonságot nyújtani, s ebben a folyamatban szükség lesz a most esküt tettek munkájára, kezdeményezőkészségére és hivatásszeretetére.
A beszédet követően az újonnan avatott tisztek képviselői, társaik nevében koszorút helyeztek el a hősök emlékkövénél. A tisztavatás talán leglátványosabb elemeként a tér felett a Magyar Honvédség harci helikopterei és repülőgépei hajtottak végre kötelékáthúzást. Elsőként három Mi–24-es harci helikopter tisztelgett a nézőknek, majd egy AN–26-os szállító repülőgép tűnt fel kísérőivel, két L–39-es (Albatros) repülőgéppel. A harmadik kötelékben ugyancsak egy AN–26-ost láthattak a nézők, két MiG–29-essel egyetemben. A kötelékek sorát öt Gripen vadászrepülőgép zárta.
A most avatott tisztek közül a Kossuth Lajos Hadtudományi Karon hatvannégyen, míg a Bolyai János Katonai Műszaki Karon negyvenöten végeztek. A százkilenc hadnagy között tizennégy hölgy is volt.
Kálmánfi Gábor
Fotó: Tóth László