Tatán a roma fiatalok pályára irányító táborának résztvevői
2006.07.07.

A csapatélettel ismerkedtek a HM Esélyegyenlőségi és Romaügyi Referatúra által szervezett pályára irányító tábor résztvevői Tatán. A fiatalokat Korom Ferenc alezredes fogadta július 7-én a szomódi lőtéren. A törzsfőnök támogató helyettese rövid tájékoztatást adott az MH 25. Klapka György Könnyűlövészdandár történetéről és tevékenységről. A program technikai bemutatóval folytatódott, majd a fegyverek hatásaival ismerkedhettek meg a látogatók.
A tárbor lehetőséget biztosít a roma fiatalok mellett a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek részvételére is. Rácz Sándor százados szerint ez a pár nap segítséget nyújthat abban, hogy a nehezebb helyzetben lévő fiatalok is megismerkedhessenek egy új szakmával. A Romaügyi Társadalmi Bizottság

elnökhelyettese elmondta azt is, hogy a tábort már negyedik alkalommal rendezik meg a 17 és 24 év közötti korosztálynak. A csapatlátogatás előtt kétnapos túlélőversenyen vettek részt a tábor lakói.
Kép és szöveg: Kiss Zsuzsanna főhadnagy