Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Szikláról le, sziklára fel: középiskolások Bevetésen

2007.07.06.

Állunk a sziklaszirt alján és sűrűn tekingetünk felfelé. Lóg az eső lába – de ez most mindegy, hiszen sokkal jobban érdekelnek minket a szikláról leereszkedő fiatalok, illetve azok a vezényszavak, amiket lentről kapnak az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáitól. Erre bizony szükség is van olykor, hiszen például Bea a leereszkedés közben kisebb pánikba esett, mert az adott pillanatban nem tudta mérlegelni, hogy pontosan mit is kellene tennie. Bak Róbert főtörzsőrmester és társai azonban profi vezényszavakkal segítették lejutását a szikláról. Aki még nem tudná: ismét Csobánkán vagyunk, a Bevetés-táborban, ahol ezúttal 44 középiskolás diák tartózkodott egy hétig, kemény fizikai „kiképzést” kapva a szolnokiaktól. A fiataloknak talán még jól is esik, amikor néhány rövid kérdés erejéig megállítjuk őket, mielőtt ismét felmásznának a szikla tetejére, a következő ereszkedéshez.

– Az első napok feladatai fizikailag megviseltek, de a különféle színes programok feledtették velem a kezdeti nehézségeket. Bízom benne, hogy a jövőben, már igazi katonaként hasonló kihívásokban lesz részem – mondja a fehér sisakos fiú, és már siet is tovább.

Összességében elmondható: a július 4-re tervezett hegymászást már minden táborlakó nagyon várta. Nagy segítséget jelentett nekik, hogy a délelőtt folyamán mindenki – imitált körülmények között – megismerhette az ereszkedés legfontosabb technikai tudnivalóit. Visszatérve Beára, leérkezvén már mosolyogva válaszol nekünk és közli: a feladat elején bizony félt a könnyebb pályaszakasztól is, de mostanra már megbirkózik a nehezebbekkel is. Még ha néha picit segítségre is van szüksége…

Gombos Tamás, a HM Zrinyi Kht. pr-marketing menedzsere, a tábor egyik szervezője elmondta: a fő cél az, hogy a fiatalokban kedv és elhivatottság alakuljon ki a katonai pálya iránt.

– Akik most jöttek, nagyon felkészültek. Volt olyan csapat, amelyik az éjszakai tájékozódási feladat során a csaknem négy kilométeres szakaszon elhelyezett hat jelzőfényt mindössze 22 perc alatt hozta vissza. Pusztán menetvázlat alapján… Nagy öröm látni az arcokon, hogy a fáradtság ellenére sosem adják fel, és a legtöbben még maradnának legalább még egy hétig. Az egyéni képességek helyett itt minden feladatban csapatként kell együttműködniük. Nagyon fontos, hogy a résztvevők számára ingyenes ez a tábor, ami ma Magyarországon szinte egyedülálló – hangsúlyozta.

Végezetül említsük meg: amióta Bevetés Klub internetes honlapjára, a www.bevetes.hu weboldalra csakis regisztráció után lehet belépni, azóta a klub tagjainak száma körülbelül 3000 fő. Ez bizony hosszabb távon is jelentős merítési bázis a Magyar Honvédség szerződéses katonáit illetően. A nyári táborok, a különféle Bevetés-versenyek, illetve -rendezvények komoly és folyamatos előiskolái a katonaéletre való felkészülésnek. Egyszer talán majd a szikla alsó részénél, egyenruhában irányítanak hangos szóval azok, akik most még „csak” leereszkedtek.

Szabó T. - Kálmánfi G.
Fotó: Tóth L.