Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Szakmai továbbképzés Balatonkenesén

2008.04.29.

Az elektronikus információvédelmi feladatokat ellátó személyek szakmai továbbképzését szervezte meg és hajtotta végre április 16-18 között Balatonkenesén a HM Informatikai és Információvédelmi Főosztály. 

A továbbképzésen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a Honvédelmi Minisztérium hivatalai és háttérintézményei a miniszter közvetlen, illetve fenntartói irányítása alá tartozó szervezetek, elektronikus adatkezelő rendszereinek elektronikus információvédelmi feladatait ellátó személyei vettek részt.

Napjainkban egyre nagyobb az igény az elektronikus adatkezelő rendszerek üzemeltetésére vonatkozóan. A főosztály ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektet az elektronikus információvédelmi feladatokat ellátó személyek képzésére, és ismereteinek bővítésére. Ennek keretében került megrendezésre a ma már hagyományosnak mondható három napos rendezvény, mintegy 70 fő részvételével.
Ezen a továbbképzésen elsősorban a biztonsággal kapcsolatos aktualitások, feladatok voltak napirenden, illetve a HM-MH előtt álló projektek kapcsán a szakterületre vonatkozó jövőbeni feladatok. A főosztály évente több alkalommal tart képzést a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel együttműködve a fenti szervezetek körében rendszerbiztonsági felelősök, rendszeradminisztrátorok és a rejtjelzők részére. Ezek a képzések minden esetben számonkéréssel, vizsgával zárulnak. A képzések eredményességét mutatja, hogy a márciusban a NATO Office of Security által végrehajtott HM-MH szintű elektronikus információvédelmi ellenőrzés során a biztonságot veszélyeztető probléma nem merült fel.
A főosztály állománya a felsoroltakon kívül további területeken is igyekszik erősíteni az információvédelmet és a biztonsági tudatosságot, így például a beszerzési eljárásokban, tervezési folyamatokban, más főosztályok, szervezetek továbbképzésein szakmai előadásokat tart. A téma aktualitását jelzi többek között az egy évvel ezelőtti Észt rendszerek elleni támadás és annak hatásai.
Már korábban is bizonyosságot nyert, hogy nemcsak a HM-MH az a szervezet, aki az elektronikus információ biztonságával foglalkozik és ennek során különös gondot fordít az információk védelmére, hanem a civil életben is komoly erőforrások állnak rendelkezésre. A problémák, a feladatok hasonlóak, hiszen mindenki szeretné biztonságban tudni az általa kezelt információkat, kiemelten a minősített információkra vonatkozóan, hiszen a Magyar Köztársaságban az egyik legnagyobb minősített információhalmazt kezelő szervezet a HM-MH.
A téma aktualitását az is kiemeli, hogy a világ az elektronikus ügyintézés, elektronikus adatkezelés irányába halad, és az egy évvel ezelőtti Észt informatikai infrastruktúra elleni támadás is előtérbe helyezte védelem kérdéskörét.
A továbbképzésre jellemző volt az oldott légkör. Az előadások végén a résztvevőknek lehetőségük volt az előadókkal való konzultációra, a személyes szakmai problémák megbeszélésre. A továbbképzés fő előadásait az elektronikus információvédelmi osztály állományából kijelölt előadók tartották meg, de a képet színesítették a meghívott, külső előadók is.