Program-kavalkád
2007.10.04.

Sok évtizedes hagyománya van Fejér megyében az 1848. szeptember 28–29-i eseményekre történő megemlékezésnek, a forradalom és szabadságharc emlékei ápolásának. Az eseménysorozat részét képezi, a megemlékezések mellett, a mai honvédelem aktuális kérdéseinek megvitatása, az ifjúság honvédelmi nevelését szolgáló harci túrák szervezése, valamint a huszárkavalkád is. Az idei események keretében megemlékeztek még gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulójáról is. Része volt továbbá a programsorozatnak a szárazföldi haderő napja. A rendezvényeket a honvédség mellett a megye, a települések önkormányzatai, továbbá a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete közösen szervezte.
Pótolhatatlan volt azonban az, amit az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állománya végzett, Révész Gyula mérnök ezredes parancsnokságával, a rendezvénysorozat minden programján, akár a személyi, akár a tárgyi feltételeket vizsgáljuk. Említhetjük a sátorállítást, a hangosítást, a zászlóvivőket, a forgalomszabályzókat, a díszszakaszt és a koszorúvivőket, vagy az alakulat díszalegységének és zenekarának nagy sikerű, a Magyar Honvédségben ez ideig egyedülálló karabélyos bemutatóját is, mellyel példaértékű rangra emelték a pákozdi megemlékezést. Nem maradhatott el továbbá az a bensőséges ünnepély sem, melyen Koronczai Tibor mérnök alezredes, az MH 43.Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnokhelyettese köszöntötte az idősek világnapján a szépkorúakat.