A bemutató alatt lehetőség volt egy kis nosztalgiázásra, anekdotázásra is a különböző beosztásokban eltöltött időről, a feladatok nehézségeiről, szépségeiről. Ezt követően a vendégek átvonultak az alakulótérre, ahol technikai bemutatót tekinthettek meg. A betoncsík egyik oldalán a korábbi –

elsősorban szovjet – technikák sorakoztak, míg velük szemben az ezeket a közelmúltban leváltó új járművek, eszközök voltak láthatóak.
A nap következő momentuma a laktanyabejárás volt. A laktanya-rekonstrukciós program keretében felújított és 2005 februárjában átadott 15. számú legénységi épület megtekintése után került sor a csapatművelődési otthonban a fotó- és dokumentumkiállítás megnyitójára; ez a tárlat a Somogy megyében, 1956-ban történteket mutatja be. A rendezvény zárásaként Bognár ezredes vendégül látta a megjelenteket egy igazai „katonás” ebédre – babgulyás és pogácsa –, amelyet kötetlen beszélgetés kísért a katonaéletről.