Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Nyílt nap az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél

2007.05.24.

Győr belvárosában – immár hagyományosan – a Légierő zenekar látványos és hangulatos zenés ébresztőjével kezdődött május 19-én az ezred nyílt napja. A program kezdete előtt már több hazai és külföldi vendég várakozott a laktanya kapujában. Varga László mérnök dandártábornok parancsnok kilenc órakor köszöntötte az érkező vendégeket, munkatársaink pedig ajándéktárgyakkal kedveskedtek a gyerekeknek. A haditechnikai park a múltba, az ezred harci eszközeinek és felszereléseinek bemutatója pedig a jelenbe kalauzolta az érdeklődőket.

A kung-fu, karate és a katonai közelharc bemutató számos érdeklődött vonzott. A szimulációs és a paintball lövészet helyszínét, csakúgy mint a tavalyi évben, a gyerekseregtől alig lehetett megközelíteni. Szintén sokan voltak kíváncsiak a Mosonmagyaróvári Makettező Egyesület kiállítására. A színházteremben vetítették az alakulatról készült filmeket, melyeket külföldi vendégeink is nagy érdeklődéssel fogadtak.

  
A. T.