2007.05.29.

Május utolsó péntekjén a Kaposváron állomásozó logisztikai ezred immár hagyományosan nyílt napot rendezett. Az időpont megválasztása nem véletlen: a magyar honvédelem napja, illetve a gyermeknap közötti időpont remek alkalom a két esemény egybekötésére, közös megünneplésére. Nem volt ez másképp idén sem, május 25-én. A logisztikai ezred egyrészt a honvédelem napjához szorosan kötődő rendezvényként önmagát, illetve az ezreden keresztül a Magyar Honvédséget kívánja bemutatni, elsősorban a jövő nemzedékének. Persze a nyílt napra bárki ellátogathat, akit érdekel a haderő, illetőleg a katonai szolgálat és a remek kulturális programok.
A gyermeknap alkalmából minden évben olyan programok is szerepet kapnak a rendezvényen, amelyek kifejezetten a fiatalabbakat célozzák. Ilyen volt ezúttal a képességfejlesztő játszóház, vagy a retro játékkiállítás. A nagyobbak számára technikai bemutató, a katonai életről szóló filmvetítés, rendőrkutya bemutató, íjászat jelentette az érdekességet. Akinek komolyan felkeltette érdeklődését a haza védelme, az a kaposvári toborzóiroda munkatársaitól mindenre kiterjedő tájékoztatást kaphatott a szerződéses és a hivatásos szolgálat követelményeiről, specialitásairól.

A nap folyamán több program is nagy sikert aratott, így az akadálypálya egy darabjából leválasztott, és ott berendezett airsoft szituációs lövészpálya is, ahol az önmagukat katonaként kipróbálni vágyók tehették próbára ügyességüket, gyorsaságukat. A dinamikus bemutatók közül az MH Támogató Dandár különleges díszelgő csoportjának fellépése vonzott sok száz látogatót, illetve a nap fő attrakciójaként a Desperado együttes koncertje a legénységi étkezdében.
A nap zárásaként a kapuk összesítették a nyílt napra ellátogatók számát, ami örömmel töltötte el a szervezőbizottság tagjait, hiszen megközelítőleg 900 gyermek és felnőtt volt kíváncsi a kaposvári katonákra, illetve rajtuk keresztül a Magyar Honvédségre.