2007.04.19.

Mozgalmas heteket zárt az MH Műveleti Központ fegyverzetellenőrzési osztálya, amely az utóbbi időkben több nemzetközi helyszíni ellenőrzés és megfigyelő repülés végrehajtását, illetve fogadását biztosította. Március 19–23. között, az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) keretében ukrán ellenőrcsoport Hódmezővásárhelyen és Egerben folytatott CFE-objektumellenőrzést, majd a következő héten magyar ellenőrcsoport végzett gyakorló ellenőrzést Ukrajna területén. Ezzel párhuzamosan a svéd partnerszervezet és a Külügyminisztérium képviselőivel együtt került sor – az 1999. évi bécsi dokumentum (CSBM) alapján – egy területellenőrzésre, illetve az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakértőinek részvételével két CSBM értékelő látogatásra, melyek során ellenőrcsoportjaink, Macedóniában, Szerbiában és Ukrajnában vizsgálták a dokumentum előírásainak betartását. Ellenőreink további két alkalommal vettek részt NATO-szövetségeseink által vezetett helyszíni ellenőrzéseken, egy olasz ellenőrcsoport tagjaként Grúziában és egy francia vezetésű megfigyelő repülésen, az Oroszországi Föderáció területe fölött.
Az említett feladatokon túl a Nyitott Égbolt-szerződés keretén belül két megfigyelő repülésre is sor került. Március 26–30. között az Oroszországi Föderáció – a tervezhető 860 kilométer repülési távolságot teljes mértékben kihasználva, 2 óra 50 perc időtartamban – megfigyelő repülést hajtott végre hazánk középső területe felett, mely során 18 területről 496 értékelhető felvétel készült. A feladat érdekessége, hogy ez a megfigyelő repülés volt a Nyitott

Égbolt-szerződés aláírásának 15. évfordulóját követő első feladatunk. Ezután Románia jelezte ellenőrzési szándékát, így április 2–6. között egy román gyakorló megfigyelő repülés fogadása történt a magyar–román kétoldalú Nyitott Égbolt-megállapodás alapján. Ennek előírásait – tekintettel Románia NATO-csatlakozására – már csak gyakorló repülések során alkalmazzuk. Déli szomszédunk megfigyelői 20 fordulóponttal, 810 kilométer útvonalat repültek, műveletük az ország nyugati és középső területeit érintette. A gyakorló repülésen – magyar kezdeményezésre, a kísérőcsoport tagjaként – szlovák és szerb vendég-megfigyelők is részt vettek.
A feladatok helyszíne a Nyitott Égbolt megfigyelő repülőgépek fogadására kijelölt MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis volt. A megfigyelő repülések eredményes végrehajtásához jelentős mértékben járult hozzá az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a HM informatikai és információvédelmi főosztály a HM Térképészeti Kht., a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség, és az MH Geoinformációs Szolgálat több szakembere, munkájukról az orosz és a román megfigyelők egyaránt elismeréssel nyilatkoztak.
(Felvételeink a Nyitott Égbolt-szerződés keretén belül, hazánk területe fölött végrehajtott orosz és román megfigyelő repülések során készültek.)