2007.11.21.

Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter november 20-án meglátogatta az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred alakulatát, majd ezt követően az „egyetemi roadshow” részeként, „Hivatásunk a honvédelem” címmel előadást tartott a Széchenyi István egyetemen.
A laktanya látogatáson a katonai tiszteletadással történő fogadást követően, Varga László mérnök dandártábornok, ezredparancsnok tartott rövid tájékoztatót az alakulatról.

Az alakuló téren felsorakozott állomány előtt dr. Szekeres Imre elismerését fejezte ki a győri katonáknak; belföldi és külföldi sikeres szolgálatteljesítésük végett. Külön gratulált a laktanya kiemelkedő minőségéhez. Beszédében az „ország nyugati védőbástyájaként” aposztrofálta az ezredet. Kiemelte: a katonák az ez évi NATO szakmai „vizsgákon” kiválóan megfeleltek. Hozzátette: a szövetségnek felajánlott első alegység jövőre „mérettetik meg.”
- Ahhoz, hogy valaki szerződéses katona legyen, komoly hivatástudat szükséges – fogalmazott a tárca első embere. Varga László dandártábornok az ezred emlékplakettjét adta át a magas rangú vendégnek. Látogatása végén dr. Szekeres Imre megtekintette az alakulat rendszerben lévő technikai eszközeit, a szimulációs termet és - a győri hagyományoknak megfelelően – néhány sort írt az alakulat vendégkönyvébe.

Az „egyetemi roadshow” következő állomásán a győri egyetemisták ismerkedtek meg a Magyar Honvédséggel. Missziós fotókiállítás és élménybeszámoló, haditechnikai bemutató, szimulátorok, toborzó-standok és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem bemutatkozása mellett, az érdeklődők dr. Szekeres Imre előadásából megismerhették az átalakult, önkéntes magyar haderőt. A honvédelmi miniszter beszélt az elmúlt év szerkezeti átalakításairól, a honvédség feladatairól, régi és új képességeiről. Részletesen szólt a pápai bázisrepülőtérre tervezett C-17-es flottáról, valamint a missziós tevékenységről is.

Hangsúlyozta: a honvédség támogatja a magyar ipart, amire ékes példa, hogy a Rába gyár évente jelentős megrendeléséket kap a tárcától. Elhangzott az is: egy őszi közvélemény-kutatás alapján a Magyar Honvédség az állami intézmények elismertségi rangsorában a harmadik helyre jött fel, a tűzoltóság és a posta mögé.
K.G.
Fotó: T.L.