MiG-29 baleset
2008.04.17.
2008. április 17-én 15.52 órakor a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába tartozó MiG-29 típusú vadászrepülőgép leszállás közben a repülőtér közelében balesetet szenvedett. A pilóta katapultált, állapota kielégítő, megfigyelésre és kivizsgálásra a kecskeméti Megyei Kórházba szállították. A mentés folyamatban van, a baleset körülményeinek kivizsgálására az illetékes hatóságok – a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági Szervezet - bevonásával kerül majd sor.
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter – jászapáti hivatalos programját megszakítva a baleset helyszínére érkezett, ahol meglátogatta a pilótát.
A miniszter helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy megtalálták a gépben a fekete dobozt, amely épségben maradt, így annak elemzése után a baleset minden információjával rendelkezni fognak.
A balesetet szenvedett pilóta, Peszeki Zoltán őrnagy eddig közel ezerhatszáz órát repült, ebből közel háromszázat MIG 29-esen. Az őrnagy oktató- és berepülőpilótaként is dolgozik.