Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Medinai katonák bemutatója a fadd-dombori gyermektáborban

2007.08.22.

Különleges esemény helyszíne volt augusztus 18-án a fadd-dombori gyermektábor. Az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred medinai réskitöltő radarszázadának három katonája vak és gyengénlátó gyerekek számára tartott – a tavalyi év után másodszor – honvédelmi bemutatót. A Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete tizenharmadik alkalommal szervezett nyári tábort a megyében élő vak és gyengénlátó fiataloknak. Tavaly merült fel először, hogy meghívják a medinai bemutatócsoportot, melynek olyan nagy sikere volt, hogy az idén is megszervezték a programot.




A bemutatócsoportot négy katona – Janicska Zsolt zászlós, Kiss József zászlós, Juhász Tamás szakaszvezető és Varró János törzsőrmester – hozta létre, önerőből. Elismertségüket jól jelzi, hogy egy év alatt több mint 30 meghívást kaptak. Céljuk a honvédség és a honvédelem ügyének népszerűsítése, valamint a rendszeresített eszközök, fegyverek bemutatása. Felkérés esetén egyetemeken, főiskolákon is tartanak előadást, általában missziós témában. A csoport tagjai ugyanis tapasztalt, Irakot és Boszniát megjárt katonák, akik szívügyüknek tekintik ezt a tevékenységet. Az előadásokra, rendezvényekre szabadidejükben járnak, az általuk bemutatott eszközök beszerzéséről maguk gondoskodnak, s természetesen minden ellentételezés nélkül dolgoznak. Kiemelten kezelik a szociálisan hátrányos helyzetű csoportoktól érkező meghívásokat, akárcsak most a vak és gyengénlátó gyerekekét. Olyannyira komolyan gondolják ezt, hogy civilként főiskolai tanulmányokat folytatnak különböző szociális vonatkozású szakokon.

A fadd-dombori honvédelmi bemutatón meglepő volt látni, hogy azok, akik tavaly már találkoztak katonáinkkal, a hangjukról felismerték őket. A mintegy 40 fiatal kisebb csoportokban érkezett az asztalhoz, ahol a fegyvereket bemutatták nekik, ők maguk végezhették el a szét- és összeszerelésüket, kérdéseikre választ kaptak. Megismerhették a – természetesen hatástalanított – PKM géppuskát, AK–63D gépkarabélyt, 96M NTF gyakorló kézigránátot, az RPG–7-et, és a P9RC pisztolyt. A gyerekek nagyon élvezték, hogy szétszedhetik és megfoghatják ezeket az eszközöket. Nagy élvezettel próbálták ki a kifejezetten bemutatókra átalakított UAZ-t is. A program zárásaként pisztolylövészetet és gránátdobást hajtottak végre a fiúk. A gyerekek izgatottan ültek és várták az eseményeket, amelyet végül óriási tapssal jutalmaztak. Végül a fiatalok apróbb ajándékokat kaptak, az egyesület elnöke, Kovács Lászlóné pedig felajánlotta, hogy a radarszázad két tagját ingyen megtanítják a Braille-írásra.