Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Klapkások a Bevetési Irányon

2006.10.19.

A Magyar Honvédség 25. Klapka György Könnyűlövészdandár egyik fő feladata az idén a Bevetési Irány 2006 gyakorlaton való részvétel volt. Első mozzanatként – még 2006. szeptember 7-én – végrehajtották az elvonulás előtti szemlét, ahol ellenőrizték a gépjárművek műszaki állapotát, valamint a személyi okmányok meglétét, érvényességét. Ezt követően a várpalotai MH Központi Gyakorló- és Lőtéren Benkő Tibor dandártábornok, a szárazföldi parancsnok első helyettesének vezetésével sor került a helyszíni szemlére, majd szeptember 11-én elhagyta a várost az előkészítő részleg két menetoszloppal, Preininger Győző őrnagy irányításával. Ő volt az, aki a gyakorlat első percétől az utolsóig irányította a tábor koordinációs feladatait.

A vártnál gyorsabb ütemben épült a tábor. Kiválóan megoldották a híradószázad katonái a vezetékes kiépítést és köszönhetően a törzstámogató század, valamint az 1. gépesített lövészzászlóalj katonáinak, az elhelyezési körletekkel is minden rendben volt. A résztvevők egészségére dr. Horváth Péter orvos alezredes felügyeletével vigyáztak. A feltételek biztosítva voltak ahhoz, hogy megkezdődhessen a logisztikai rendszergyakorlat szeptember 25-én a várpalotai szimulációs központban.

A dandár logisztikai törzse több alakulattal együttműködve tervezhetett és vezethetett egy stratégia átcsoportosítást – egy képzeletbeli térségben – amelyen szerepet kapott a kombinált szállítási módok valamennyi eleme. A gyakorlat értékelése után, levonva a tanulságokat, október 2-án elindult a Bevezetési Irány 2006, számítógéppel támogatott parancsnoki- és törzsvezetési gyakorlat, csapatok bevonásával egy mozzanatában éleslövészettel egybekötve. Az esemény során a katonák gyakorolták a kor követelményei szerint átalakított könnyűlövész, a speciális képességekkel rendelkező alegységek, továbbá a műveleti dandár harctevékenységének megtervezését, vezetését. A tábort október 2-án Győrössy Ferenc altábornagy, az MH SZFP parancsnoka nyitotta meg, aki balesetmenetes és pontos végrehajtást kért az állománytól, egyúttal elismeréssel nyilatkozott az eddig elvégzett munkáról. A nap további feladata az MH 25. Klapka György Könnyűlövészdandár, és az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái számára a munkahelyek berendezése volt. A dandártörzs a kijelölt modul elemekkel együtt (CIMIC, HUMINT) megkezdte a számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlatát.

A héten Sziklaországban jártunk, ahol különböző vallási és etnikai feszültségek miatt az ország kormányzata és rendvédelmi szervei nem voltak képesek a biztonsági helyzetet stabilizálni. A probléma megoldása érdekében a NATO nemzetközi erői békefenntartó műveletekbe kezdtek. A törzseknek reagálniuk kellett különböző fegyveres konfliktusokra, támadásokra, robbantásos merényletekre. Horváth Csongor őrnagy, felderítő főtiszt elmondta, hogy nagy kihívást jelentett a menekülttáborok biztonságának fenntartása, valamint a humanitárius és természeti katasztrófák következményeinek felszámolása. A gyakorlatot meglátogatták az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola OKJ 5.4 „parancsnoki zászlóstanfolyam„ keresztféléves hallgatói is. Ők a már megtanult elméleti ismereteiket rendszerezhették itt. A sikeres feladat-végrehajtást követően egy embert próbáló hétnek néztünk elébe, ami az október 9-i főpróbával vette kezdetét a „0” ponton felépített PRT táborban.

A bemutatót narrátorként Kósa Sándor ezredes, megbízott parancsnokhelyettes vezette le. A különböző mozzanatokban bepillanthattunk egy külföldi béketámogató és humanitárius műveletet végrehajtó magyar kontingens életébe, amely az Afganisztánba már működő PRT-tábor munkájára épült. Az első két mozzanatban az őrzés-védelmi rendszerekről, a CIMIC-tevékenységről, az MP-járőrök lehetséges feladatairól kaptunk átfogó képet. Ezután a szállítmánykísérés, a MEDEVAC végrehajtása és az ezzel egybekötött éleslövészet következett. A negyedik mozzanat volt talán a legizgalmasabb és leglátványosabb; ennek során a különböző műveleti képességeket mutatták be a katonák. A gyorskötél alkalmazása és az alegység kiemelése külső függesztményként nagy fegyelmet és koncentrációt igényelt a résztvevőktől. Végül a tábort ért alacsony és magasabb intenzitású támadás elhárítását követhettük nyomon.

A főpróba értékeléseként Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke megköszönte a végrehajtó állomány munkáját, amelyet „jó” színvonalúra értékelt. Másnap, a szakmai napon a Magyar Honvédség valamennyi alakulatának képviselője megtekinthette ezt a bemutatót.

Október 11-e volt a karbantartási nap. Mindeközben a könnyűlövészdandárhoz megérkezett CSM. William L. Gillian, az ohioi Nemzeti Gárda vezénylő zászlósa, akit Nemes János törzszászlós, vezénylő zászlós fogadott. Megtekintették a dandárnál rendszeresített harcjárműveket, a szomódi lőtér komplexumait, a legénységi nőtlen szállót és megismerkedhettek a dandár szervezetével, működésével. Természetesen a programból nem maradhatott ki a gyakorlat meglátogatása sem.

Október 12-én került sor a gyakorlat nyílt napjára, melyet megtekintett dr. Sólyom László köztársasági elnök és dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is. Jelen voltak országgyűlési képviselők, civil szervezetek, rendvédelmi szervek, diplomáciai testületek képviselői, a Bevetés-klub tagjai és a média képviselői is.

A gyakorlaton résztvevő 15 alakulat 904 katonája, továbbá 246 gép- és harcjárműve bebizonyította, hogy az új képességek elérték az alkalmazási készenlétüket. A dinamikus mozzanat után a köztársasági elnök elmondta, hogy „nagyon mély benyomást tettek rám a látottak és megnyugtató érzéssel távozhatok a gyakorlótérről.” Szekeres Imre honvédelmi miniszter is megköszönte a katonák teljesítményét és hozzátette: büszke arra, hogy ilyen katonái vannak. Nem gondolja ezt másként Huszti András dandártábornok, az MH 25. Klapka György Könnyűlövészdandár parancsnoka sem, aki ezt jó iránymutatónak tartja a jövőre nézve.

Szöveg és kép: Gréczi Csilla főtörzsőrmester