2007.11.19.

A szomódi lőtéren éppen hogy elült a lőpor füstje, az MH ŐBZ 18. váltás felkészülő állománya által végrehajtott lőgyakorlatok után, ismét erős zaj veri fel a csendet.
Az állomány 2007. november 12-13án légi egészségügyi begyakorlást hajtott végre, melynek rövidítése a MEDEVAC.
A mozzanatokat Bartók Barnabás százados vezette, aki a MH ŐBZ 18 összekötő tisztje lesz és aki már szerzett tapasztalatokat ezen a téren.

Az „éles” begyakorlást megelőzte a november 07-09 között végrehajtott „száraz” begyakorlás, ahol a szakaszparancsnokok és szakasz tiszthelyettesek kimondottan az egészségügyi kiürítés igénylését és annak végrehajtását, a gépjárműoszlop és a helikopter leszállóhely biztosítását gyakorolták be.
A mostani begyakorlást a 86. Szolnok Helikopterbázis, egy MI-8-as és egy MI 17-es helikopterrel támogatta. Személyzete maximális odaadással, szakértelemmel segítette az állomány felkészülését.
Különös ízt adott a begyakorlásnak, hogy a szakaszparancsnokok a helikopter igénylését és a kiérkező orvos tájékoztatását csak angol nyelven tehették meg, ahol a kommunikációs nehézségekből adódó késedelem vagy félreértés akár a „sérült” halálát is okozhatta.

Mindeközben a műsebekkel dekorált „sérült” fájdalmában kiabált, időről-időre elveszette eszméletét, így próbálva sokkolni és kizökkenteni a felcsert és a személyzetet a feladataikra való koncentrálásból.
A szakaszok az első „éles” gyakorlás apróbb hibáit a rákövetkező fordulóban már kiküszöbölték, így a légi egészségügyi kiürítésben szerzett ismeretekkel felvértezve, már magabiztosabban vághatnak neki a külszolgálatnak.
Jövő héten a záró gyakorlattal lezárul a felkészülés és rövid pihenő után megkezdődnek a kiutazások.

Szöveg és kép: Virincsik Árpád zls, Gréczi Csilla zls