Kettős ünnep a helikoptereseknél
2007.08.21.

Az MH 86. Szolnok Helikopterbázison augusztus 17-én délelőtt, a hagyományoknak megfelelően Szent István az államalapító ünnepével együtt emlékeztek meg – a repülők napja alkalmából – a fegyvernem védőszentjéről, Nagyboldogasszonyról is. Az állománygyűlés ünnepi beszédében utaltak első királyunk országszervező művére, a királyi vármegyeszervezet kialakítására. Ennek keretében nevezte ki Szolnok ispánt, aki a Tisza-parti település névadója lett. Elhangzott továbbá, hogy a Szolnokon települt katonai szervezetek a legnagyobb foglalkoztatók a megyeszékhelyen. A polgári lakosság is élénken érdeklődik a katonaélet iránt.

Az állománygyűlésen elbúcsúztatták a nyugállományba vonult bajtársakat, akik Veszprémben és Szolnokon részesei és alakítói voltak a repüléssel, szolgálattal töltött évtizedeknek. Olyan kollégák vonultak nyugállományba, akik az egykori 87. Bakony Harci Helikopter Ezrednél, illetve a 89. Szolnok Vegyesszállító Repülőezrednél szolgáltak. Többen 1984-ben Veszprémből kerültek át Szolnokra. Három éve, 2004-ben, az MH 86 Szolnok Helikopterezred megalakulásakor ismét sokan jöttek ide. Több évtizedes szolgálati idejük után most a megérdemelt nyugállomány várja őket.
Szurmay Zoltán