Azt hiszem ezen a ponton kezdődik a katonagenerációk jó és élő kapcsolata, illetve a nyugállományú katonákkal való törődés. Sokan beszéltek ezekről a kérdésekről a fehérvári nemzedéktalálkozón – ez a momentum mégis többet mondott minden szónál. (Nagy tapsot is kapott a kaposvári megbízott parancsnok.) Ugyancsak árulkodóak voltak azok a mondatfoszlányok, amelyeket a többgenerációs „állománygyűlés” előtt hallhattam. Egyesek idősebb kollegáik fizikai erejéről és lelkesedéséről szóltak elismerően, mások vidám kézfogással és érdeklődő kérdésekkel üdvözölték rég látott bajtársaikat. Voltak, akik merengve nézték végig az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Székesfehérvár katonatörténelmét összefoglaló kiállítását. 

„Mire az ember rájön arra, hogy az apjának igaza volt, addigra már neki is van egy fia, aki biztosan tudja: az apjának nincs igaza.” A rendezvény főkoordinátorát, Sipos Géza nyugállományú ezredest, a több mint 13 ezer tagot számláló BEOSZ elnökét idéztük, aki megnyitójában egyebek mellett ezzel a mondattal is igyekezett felhívni a figyelmet a generációk közötti párbeszéd fontosságára. Meghívott vendégek között ülő Ibrahim Abdul Hamid, a Veterán Világszövetség elnöke és Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes, volt vezérkari főnök és nagykövet is hallhatták, amint az elnök közösségi aktivistáknak nevezte a szövetség tagjait, akiknek „közös álmuk a minden korosztályt magába foglaló honvédség.”

A Honvédelmi Minisztérium felső vezetését dr. Vadai Ágnes, a HM államtitkára képviselte, aki beszédében egyrészt méltatta a szövetség közösségépítő és érdekvédelmi tevékenységét, másfelől nagy nyilvánosság előtt bejelentette, hogy a tárca új idősügyi stratégiát dolgoz ki. (Szavai után kifejezetten hölgyeknek készült BEOSZ-sálat vehetett át Sipos Gézától.) Szünet előtt a házigazda szerepét magára vállaló Benkő Tibor vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnokhelyettese a haderőreformról, illetve a parancsokság megalakulásáról tartott előadásában azt emelte ki, hogy az önkéntes haderő önmagában még nem egyenlő a professzionális hadsereggel, annak csupán az alapját képezi. Mint mondta: a professzionalizmus fokozatosan teremthető csak meg és ennek fontos része az is, hogy a Magyar Honvédség kilépett a civil munkaerőpiacra. Hallhattuk: a rendszerből jelenleg mintegy 2400 szerződéses katona hiányzik és különösen aggasztó a gépjárművezetők aránya. A parancsnokhelyettes szerint megfelelő feltételeket kell teremteni a szerződéses katonák számára. Visszaevezve a találkozó fősodrába hangsúlyozta: a katonanemzedékek közötti élő, napi kapcsolaton kell munkálkodni. (Előadása után persze ő is megkapta úgymond a „BEOSZtását”: éppen a találkozó napjára, október 16-ára eső születésnapja alkalmából szövetségi nyakkendőt kapott az elnöktől.)

A fél órás szünetben szerencsére volt alkalmam beszélgetni a találkozó néhány résztvevőjével. Sinyi Imre nyugállományú ezredes, a BEOSZ dél-alföldi régiójának vezetője ezt a találkozót „örömteli pillanatnak” aposztrofálta, amikor is „alkalom nyílik visszaemlékezni aktívabb korunkra, korábbi életünkre”.

– Jó találkozni olyan kollegákkal, akik egykor még beosztottaink is voltak és már hosszabb ideje nem láttuk egymást. Hol az egyik nem ismeri meg a másikat, hogy meg fordítva… – utal mosolyogva az idő múlására. Rövid helyzetjelentése szerint Csongrád megyében viszonylag kevés az alakulat, de nagyon jó és közvetlen a kapcsolat az aktív katonákkal. Mivel ő maga egész életében műszaki alakulatnál szolgált, a szentesiekkel még szorosabb viszonyt ápol.
A fiatal főhadnagy, Krajcsovics Kata, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Zászlóalj jogász tisztje foglalkozásából eredő percizitással papírra vetette nyilatkozatát. Szó szerint az alábbiakat írta:

„Az együttműködés rendkívüli jelentőséggel bír a napi munkavégzés során, mind az egyes szakterületek, mind a különböző generációk vonatkozásában. A fejlett együttműködés az egyes emberek hozzáállásán múlik. Édesapám nyugállományú katonatiszt, így ezen korosztály képviselőinek helyzetéről, örömeiről és gondjairól is vannak ismereteim. Az idősebb generációt véleményem szerint tisztelet illeti az általuk a mai napig végzett munkáért.”

(Ennél jobb végszót kívánni sem lehet…)


Sine praeteritis futura nulla…

…azaz múlt nélkül nincs jövő. Varga László mérnök dandártábornok, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka jóvoltából afféle jelmondatává vált ez a latin közmondás a katonanemzedékek találkozójának. Szemlélete szerint „mi azt kapjuk vissza a fiatalabb nemzedéktől, amit az időseknek adunk.” Ennek alapja: parancsnokként tudnia kell, hogy helyi szinten melyek azok a szervezetek, egyesületek, akik összefogják a honvédség idősebb generációit. Tudnia kell továbbá azt is, hogy ki foglalkozik például hadifogoly temetőkkel, a demokratikus hadsereg, vagy a néphadsereg volt katonáival, milyen nyugállományú klubokban tömörülnek. Ez még akkor is fontos meglátása szerint, ha ezek nem mind a BEOSZ tagjai.

– Ebbe beletartozik az is, hogy elmegyek a taggyűléseikre, rendezvényeikre képviselve az alakulatot, illetve közös rendezvényeket szervezünk, mert így tudunk élő kapcsolatot kialakítani velük – nyilatkozta lapunknak. A találkozón aztán hozzászólásában bővebben is kifejtetve a témáról alkotott véleményét elmondta, hogy a bajtársiasság a mindennapokban érhető tetten és a honvédség az egyik olyan szervezet, ahol a generációk közötti kohézió nagyon erős. Bátorított mindenkit arra, hogy a különféle alakulatok lehetőségeikhez mérten, a nyugállományú szervezetek rendezvényeihez – programjaihoz ajánlják fel a rendelkezésükre álló infrastruktúrát.