2008.04.29.

2008. április 24-26-a között került megrendezésre a Central Europe Rally Veszprém-Jutaspuszán, majd Balatonfüreden, mely rendezvényen a Magyar Honvédség Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság veszprémi Toborzó és Érdekvédelmi Iroda toborzói is „részt vettek”.
Természetesen nem a futamokon jeleskedett a kint levő állomány, hanem az érdeklődők tájékoztatásánál, a szerződéses katonai pálya lehetőségeinek bemutatásánál, illetve a pilótaképzés népszerűsítésében „állták a sarat”.
A kitelepült toborzó buszt felkereső érdeklődők megfoghatták, szét is szedhették kedvükre, a kivitt AK-47 gépkarabélyt, valamint a 7,62 mm-es PKM géppuskát is.

A gépfegyverek mellett megtalálhatóak voltak a Magyar Honvédség különböző médiakiadványai is, melyeket szép számmal vittek az érdeklődők. Összességében elmondható, hogy a rendezvényt, a toborzói standot felkeresők nem mentek el maradandó élmények, illetve szórólapok, újságok nélkül.
Horváth Gábor zászlós
toborzó