2008.05.30.
Mint minden évben, idén is óriási érdeklődés övezte az előre meghirdetett főzőversenyt. A magukban kellő elhivatottságot érző „mesterszakács-jelöltek” már a rendezvényt megelőzően leadhatták nevezéseiket,

így a csapatokat 20 főzőhellyel, illetve a marhapörkölt főzéséhez elengedhetetlen alapanyagokkal várták a szervezők.
A rendezvényre érkező gyermekek egymást megelőzve igyekeztek a változatosabbnál-változatosabb, valamennyi korosztály számára egész napos szórakozást nyújtó gyermekprogramok helyszíneire. A legkisebbeknek a „pöttöm program” keretében megszervezett játéktér és az állatsimogató szerezte a legnagyobb örömet, míg a nagyobbak arcfestésben, 10-11. századi technikákat felvonultató kézműves foglalkozásokon, vagy a rodeóbika megülésében próbálhatták ki magukat.
Akik a sportnak szentelték ezt a napot, azok sem csalódtak. Az előre meghirdetett sportágak közül igazi csapatmérkőzések alakultak ki a kispályás labdarúgó-bajnokság keretében.

Bízunk benne, hogy a megjelentek részére az egész napos programok tartalmas szórakozást nyújtottak és reméljük, hogy a jövőben is hasonlóan sikeres rendezvényről számolhatunk be.