Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Hazatértek Afganisztánból

2008.03.25.

Megérkeztek Afganisztánból a MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) harmadik váltásának és az Afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Erők (ISAF) kötelékében egyéni beosztásokat betöltő magyar katonák.

A 206 magyar katona ünnepélyes fogadására Szolnokon került sor, amelyen részt vett dr. Vadai Ágnes a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Tömböl László mérnök altábornagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnoka. A kontingens, illetve a hozzátartozók és érdeklődők előtt az államtitkár elmondta: a magyar állampolgárok büszkék a nemzetközi békefenntartásban résztvevő katonákra, akik elismerést és megbecsülést szereztek a Magyar Honvédségnek és önmaguknak egyaránt. A magyar katonák a legveszélyesebb, legnagyobb katonai kihívást jelentő misszióban teljesítettek szolgálatot, egy olyan országban, ahol Magyarország másfél éve sikeresen vesz részt a béketeremtésben, és ahol nem létezik kizárólag katonai megoldás. Hozzátette: a katonák munkája teszi lehetővé, hogy legyen biztonság, megfelelő minőségű ivóvíz, egészségügyi ellátás. A magyar kontingens nagyban hozzájárul a Baghlan tartományban működő iskolák oktatási feltételeinek javításához, ahhoz, hogy a tartományban minél több helyen legyen áram, épüljenek utak és hidak. A nemzetközi békemisszió során végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül a külszolgálat befejezése alkalmából a szolgálati érdemjel arany és bronz fokozatát, emlékplaketteket, emléktárgyakat és szolgálati jeleket adtak át a hazatérő katonáknak.