2009.07.10.
Az ünnepély Benkő Tibor altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka ünnepi köszöntőlevelének ismertetésével vette kezdetét, amelyben elismeréssel szólt a szervezet állománya által elért eredményekről, valamint a műveleti területen történő tisztes helytállásról. Boldizsár Gábor alezredes, az MH CKELMK parancsnoka ünnepi beszédében visszatekintett az elmúlt hat esztendőre, megjegyezve, hogy az alakulat immár „iskolás korba” lépett és a jövőben fel kell készülnie az új kihívásokra. Hangsúlyozta, hogy a központ munkája nem lenne lehetséges a szakmai elöljárók támogatása, valamint a misszióban részt vállaló személyi állomány számára hátteret biztosító családok áldozatvállalása nélkül.

Ezt követően Orosz Zoltán vezérőrnagy az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke beszélt a CIMIC és PSYOPS képességek növekvő fontosságáról, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Külön kiemelte a központban dolgozó civil szakértők fontosságát, és a központ állományának magas színvonalú szakmai felkészültségét.
Végezetül a Honvéd Együttes művészei szórakoztatták a meghívott vendégeket, valamint az MH CKELMK állományának jelenlegi és egykori tagjait színvonalas folklór műsorukkal.