Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Halottak napi megemlékezés

2007.11.19.

Halottak napi megemlékezést tartottak Tatán az Almási úti temető, Katonanemzedékek oszlopánál 2007. 10. 31-én.

A Himnusz felcsendülése után, Pogrányi Zoltán ftőrm köszöntötte a megjelenteket és beszédében utalt a halottak napjának tulajdonképpeni keletkezésére, amikor St. Odilio, Cluny apátja 998-ban, a minden megholtról való ünnepélyes megemlékezést írja elő minden kolostorban, november 2-án. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy „szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat.”
Ezután Magyarország történelmi eseményeiről beszélt, ahol magyar katonák áldozták életüket hazánkért. De a gyertya nemcsak értük ég, hanem a békeidőben elhunyt bajtársainkért is, akiket a Magyar Honvédség kötelékében ledolgozott hosszú évek után, vagy éppen szolgálatteljesítés közben ragadott el a halál. Nap mint nap találkozunk fájó eseménnyel, jól ismert nyugállományú parancsnokunk, beosztottunk vagy munkatársunk távozásával- mondta.
A főtörzsőrmester úr megemlékezése után Rozs János, a Tatai Honvéd Bajtársi Klub pártfogója, szavalta el a Hűség katonája című verset.
A megemlékezéseket Horváth József százados , a MH 25. Klapka György Lövészdandár tábori lelkésze zárta.
Végül koszorúzásokkal tisztelegtek a háborúban elesett és békében elhunyt magyar katonák emlékére állított oszlopánál. A tatai dandár nevében Zsigmond Kálmán ezredes, parancsnok helyettes és Huszár Attila zászlós, az alakulat vezénylő zászlósa helyezte el koszorúját.

Szöveg: Gréczi Csilla zls.
Kép: Kaszás Tamás zls.