Grillpartin a kaposváriak
2006.09.11.
A
„Különleges Asztali Örömök Somogyban” rendezvénysorozat újabb
állomására került sor szeptember 9-én, Kaposváron. A kulináris
élvezetekre nagy hangsúlyt fektető rendezvények közül ezen a napon –
első alkalommal – a grillételeké volt a főszerep. Az asztali örömök
rendezvényei nyolc évvel ezelőtt indultak útnak. Az idén 36 helyszínen
rendeztek különböző étel, vagy ital fesztiválokat, a jövőre már 40
helyszín kerül be a sorozatba. A városi sportcsarnok udvarán rendezett
versenyre 15 csapat nevezett, köztük az MH 64. Boconádi Szabó József
Logisztikai Ezred csapata.
A
Gavlik Péter alezredes, logisztikai főnök vezetésével nevezett ötfős
együttes – Vipper Tibor őrmester, Karsai Zsolt szakaszvezető, Tihanyi
István közalkalmazott, Bederna Attila közalkalmazott – három ételt
készített. Szerepelt a menüben mexikói csirkenyárs, részeges
vaddisznósült, grillezett ropogós hal. Ezekhez az ételekhez
természetesen készítettek köretet is.
A rendezvényt a program
szervezője és fő támogatója nevében, a Somogy megyei közgyűlés elnöke,
Gyenesei István országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd kezdetét
vette a verseny, az ételeket 14 óráig kellett leadni a zsűrinek,
amelynek elnöke Bödönyi Attila mesterszakács volt, Pécsről. A délelőtt
folyamán az ezred sátrát felkereste Gyenesei István éppúgy, mint
Bödönyi Attila, illetve Bognár Géza ezredes, az alakulat parancsnoka is.
Az
elbírálást követően a csapatok az ételeiket a látogatók között
úgynevezett kóstolójegyekért értékesíthették. Az eredményhirdetésre 15
órakor került sor. Három kategóriában díjazta a zsűri a résztvevőket;
vegetáriánus, szárnyas, illetve egyéb (vadhús, marha, sertés) ételek. A
logisztikai ezred csapata ugyan egyik kategóriában sem ért el dobogós
helyezést, azonban az eladott kóstolójegyek magas száma – 43 darab, a
második legtöbb 13 darab – bizonyítja, hogy a katonaszakácsok jól
ismerik a szakma minden fortélyát. Ráadásul az egyik szponzor
különdíját is átvehette Gavlik alezredes, csapatkapitány.
 |
 |
Kátai Róbert