Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Fourlog 2008 hallgatói szemmel II.

2008.05.09.

Az április 21-ei jelentésünk sikerült. A feszültség legyőzésében segített, hogy korábban az órákon és a gyakorlati feladatok alkalmával már sokat jelentettünk, igaz nem multinacionális környezetben. Az elvégzett munka is segített, így viszonylag könnyen meg tudtuk válaszolni a kérdéseket. Április 22-én, kedden indultunk Brnóba, a Cseh Nemzetvédelmi Egyetemre, hogy a gyakorlat harmadik ütemében másodszor is külföldön feleljünk meg az újabb kihívásoknak. Miután kiérkeztünk és elfoglaltuk a szállásunkat, Zbysek Korecki ezredes, a FOURLOG 2008 gyakorlat cseh igazgatója eligazítást tartott a ránk váró feladatokról majd lehetőségünk nyílt készülni a következő napi feladatra.

Április 23-án, szerdán a csoportoknak az volt a feladata, hogy logisztikai szemrevételezést hajtsanak végre a Brnótól keletre fekvő településeken, az Osztrák-Szlovák-Magyar-Cseh békefenntartó dandár új felelősségi körzetében. A kijelölt területeken vizsgálnunk kellett a dandár logisztikai elemeinek telepítési lehetőségeit és logisztikai támogatás adottságait. Délután megkezdtük a logisztikai szemrevételezés tapasztalatainak kiértékelését, és ez alapján felkészültünk a jelentésre. A jelentésünket hasonló metodikával készítettük el, mint Budapesten. Ez alkalommal a hadműveleti feladat jellegéből fakadóan kevesebb idő állt rendelkezésünkre, de a munkánkat megkönnyítette, hogy ebben az időszakban a csoportoknak már volt tapasztalatuk és ismertük egymást.

Április 24-én csütörtökön ismét nehéz nap várt ránk. Kora reggel a vyskovi gyakorlótérre utaztunk, ahol délelőtt három különböző helyen készültünk fel a délutáni oszlopvédelem végrehajtására. Elsőként a cseh akadálypálya elemeit ismerhettük meg és küzdhettük le, majd a Vz-58 típusú gépkarabéllyal hajtottunk végre különböző fegyverfogásokat. Utolsó mozzanataként, a Cseh Fegyveres Erőkben rendszeresített BMP-2 páncélozott szállító harcjármű képességeit ismerhettük meg. Délután a MILES 2000 szimulációs rendszer segítségével gyakoroltuk az oszlopvédelem fortélyait. Először nyílt lehetőségünk „harci” körülmények között kipróbálni magunkat, hiszen itt a saját túlélésünk volt a tét. Annak ellenére, hogy tudtuk valódi találat nem érhet bennünket hamar beleéltük magunkat a gyakorlásba. A cseh felderítő szakos hallgatók támadták meg az oszlopunkat és annak ellenére nem „kíméltek” bennünket, hogy a füstgránátoktól a száraz gyakorlótér néhány helyen lángra kapott. Az oszlopot úgy sikerült megvédenünk, hogy a MILES 2000 szimulációs rendszer több „halálos találatot” jelzett.

A gyakorlat hivatalos része díszvacsora keretében zárult le. A tapasztalatokat Dieter Johann dandártábornok, az Osztrák Logisztikai Iskola parancsnoka, a Cseh Nemzetvédelmi Egyetem dékánja, Miroslav Suhaj ezredes és dr. Pohl Árpád alezredes összegezte. Az értékelések után az elismerések átadása következett. Jó érzéssel töltött el bennünket, amikor egy többnemzeti program keretében végzett munkáját elismerték és megköszönték.

Április 25-én a Moravsky cseppkőbarlangban tettünk látogatást, amely páratlan élménnyel gazdagított mindenkit. Ebéd után elutaztunk a slavkovi Hadtörténeti Múzeumba, ahol egy számítógépes animáció nyomán életre keltették az austerlitzi csatát. Lenyűgöző volt látni a hatalmas vetítővásznon azt a rengeteg katonát, akit egyszerre vetettek be. Ezután egy rövid városnézés következett, majd visszautaztunk Brnóba vacsorázni.

Április 26-án elérkezett a hazaindulás ideje. A buszra szállás előtt állományjelzők, rendfokozati jelzések, és egyéb tárgyak cseréltek gazdát a hallgatók között, majd a búcsú után visszaindultunk Budapestre.

Még csak néhány nap telt el a gyakorlat befejezése óta, de már hiányérzet van bennünk, hiszen két hétig együtt voltunk két másik nemzet hallgatóival. Furcsa, hogy nincs hajtás, nincsenek szoros határidők, nincsenek jelentések. A gyakorlat persze nem csak ezt jelentette számunkra, hanem megtanultuk hogyan dolgozzunk együtt más nemzetek hallgatóival, hogyan próbáljuk áthidalni a mentalitásbeli különbségeket és nem utolsó sorban a nyelvi nehézségeket, bár ez utóbb a gyakorlat vége felé közeledve egyre kisebb problémát jelentett. Nagyon sokat tanultunk a gyakorlat során mind elméletben, mind gyakorlatban, jóllehet az elsajátított ismeretekre nem közvetlenül tiszti pályánk kezdetén lesz szükség. Összességében a gyakorlat nagyon pozitív hatással volt ránk, új szemléletmódot adott számunkra.



Egresi László és Mestyán Gábor hallgatók