Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Évadzáró honvédelmi akadályverseny

2008.10.07.

A Pilis –Gerecse Iskolaszövetség által minden évben megrendezett Honvédelmi akadályverseny sorozat utolsó állomása a Komárom –Esztergom megye határán található Piliscsév. A környéken kevés község büszkélkedhet azzal, hogy földrajzi fekvése olyan kedvező, mint a szlovák hagyományaira is méltán büszke településé, amelyet három oldalról hegyek koszorúznak. Erdeiben izgalmas szakadékok, csermelyek, barlangok várják a kirándulni vágyó turistákat.

Az akadályverseny 2008. október 04-én, szombaton került megrendezésre. Előtte lévő napon szikrázó napsütésben fürdött a falu. Az időjárás a verseny napján nem fogadta kegyeibe sem a szervezőket, sem a versenyzőket. A szervezőknek korán reggel kellett áttelepíteni az állomásokat, lerövidíteni a pálya hosszát, így a megoldandó feladatok többsége az Általános Iskola bázisaira helyeződött át. A megnyitót Madula Ildikó az iskola igazgatója és Nagy Mária a település polgármestere tartotta. A polgármester asszony üdvözölte a megjelenteket és őszinte sajnálkozását fejezte ki, hogy a rossz idő miatt a távolabbról jött vendégek nem élvezhetik a környék szépségeit, ahová eredetileg a verseny útvonalát tervezték. Reményét fejezte ki, hogy a kisdiákok kedvének az időjárási körülmények nem szabnak gátat. Szerencsére a gyerekek lelkesedése határtalan volt. A pályabíróknak most még nagyobb figyelmet kellet fordítani, hogy a magukból a legjobb eredményt kihozni kívánó diákok a sáros, csúszós úton, nyirkos eszközökkel végrehajtott „katonás” versenyszámok elvégzése során ne sérüljenek. Feladatokból volt bőven. Célbadobás kézigránáttal különböző távolságból, íjászat, légpuska lövészet, kúszófolyosó, váltófutás, térképészet, akadálypálya, vezetéképítés és pihenésképpen elméleti feladatok. Az elméleti feladatok, mintegy tisztelegve a két szervezetnek a 160 éves Magyar Honvédség és a 70 éves Légierő létrejöttének jegyében születtek. A feladatlapok nehézségi fokát mi sem jellemezte jobban, mint az a tény, hogy a megoldáson a tatabányai Toborzó és Érdekvédelmi Iroda munkatársainak is igencsak el kellet gondolkozni. A toborzók Májer János őrnagy, Goldschmidt Roland százados, Korali József zászlós a verseny szervezésében, lebonyolításában segítettek. A Magyar Honvédséget, a katonai szolgálatot bemutató szóróanyagot osztottak, valamint a minden alkalommal legnagyobb sikert arató fegyverbemutatót és fegyver szét és összeszerelési versenyt tartottak. Az eseményre meghívást kapott Vajnai Sándor nyá. őrnagy, volt toborzó irodavezető, aki boldogan fogadta el a meghívást és segédkezett, nosztalgiázott a számára oly kedves diákok, pedagógusok és katonák között.
A megmérettetést és a velejáró vándorkupát immáron második alkalommal a Békéssámson csapata nyerte, csupán egy ponttal megelőzve a megye „sztárcsapatát”, a sárisápiakat. Végezetül azért minden résztvevő jólesően, de elfáradt és így mi zárhatta volna jobban a versenyt, mint egy finom ebéd. Ez évben az igazi katonás étek a babgulyás helyett helyi specialitást, palóclevest szolgáltak fel. Ami nemcsak meleg, hanem annyira finom volt hogy a felnőtteken -köztük a katonákon- kívül a diákok többsége is kétszer szedett belőle.


Májer János őrnagy