2008.05.09.
Az első alkalommal tavaly – hagyományteremtő szándékkal – megrendezett ünnepséghez hasonlóan, idén is számos meghívott vendég vett részt a rendezvényen. A dandár hajdúhadházi kiképzőbázisa 2005. májusában vette föl Vay Ádám nevét abból az alkalomból, hogy a 2004. őszén bezárt nyíregyházi Vay Ádám laktanya személyi állománya a debreceni dandárhoz került, azon belül is főként a hajdúhadházi bázisra.
Az ünnepségen dr. Bene János történész, muzeológus emlékezett Vay Ádám életére és tetteire, majd Kovács József dandártábornok, dandárparancsnok helyezett el koszorút a kiképzőbázis bejáratánál elhelyezett Vay Ádám szobron.
A rendezvényen fellépett a helyőrségi zenekar és a Silver Majorett Egyesület.
I. E.