2007.10.18.

A nemzeti ünnepünk alkalmából október 18-án rendezett ünnepségen – a Stefánia-palotában – dr. Vadai Ágnes, a HM államtitkára különböző miniszteri és államtitkári elismeréseket adott át számos társadalmi szervezet aktivistájának, a honvédelem ügye melletti elkötelezettségük elismeréseként.
Az eseményen a HM Honvéd Vezérkart Mikita János mérnök altábornagy, a
vezérkari főnök helyettese képviselte. Az elnökségben – mások mellett –
helyet foglalt Gyenes Judit, az 1956. októberi Nagy Imre-kormány
honvédelmi miniszterének, Maléter Pálnak az özvegye is.
– Minden nemzet életében vannak sorsfordító napok, melyek hosszú időre meghatározzák egy nép, s egy ország sorsának alakulását. Számunkra ilyen 1956. október 23-a. Jelentőségét mutatja az is, hogy 1989-ben ezt a napot választották a rendszerváltás egyik legfontosabb mozzanata, a Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának időpontjául – mondta ünnepi beszédében az államtitkár, majd hozzátette: a forradalom eseményei bebizonyították, hogy a nemzeti
érzés, a nemzeti összetartozás még mindig az egyik legerősebb kohéziós erő egy társadalomban. Az ünnep alkalmat adott arra is, hogy a hagyományoknak megfelelően a tárca elismerését fejezze ki azoknak, akik a honvédelem ügyét szolgálják és támogatják. Vadai Ágnes szavaival: ezek az aktivisták képeznek hidat a társadalom legszélesebb körei és a honvédség között.
A társadalmi szervezetek, önkormányzatok, valamint a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a HM Társadalmi Véleményező Bizottság javaslata alapján – figyelemmel az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolása, továbbá a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő tevékenységükre – a miniszter Maléter Pál-emlékérmet adományozott Rull Mihály Károly nyugállományú főhadnagynak, Arany Tibornak, Miklós Józsefnek, Polgár Józsefnek és Steinné Gruber Katalinnak. Rajtuk kívül az Aranykor, illetve a Honvédelemért kitüntető címek különböző fokozataival nyolcvan személy munkásságát ismerték el, öten egy-egy emléktárggyal gazdagodtak, míg tizenkilencen emlékplakettet vehettek át az államtitkártól.