Elbúcsúzott a PRT harmadik váltása
2007.08.09.
– Miniszter úr, a váltóállomány az ünnepélyes búcsúztatóra felsorakozott! – jelentette Rózsa Tibor ezredes, a kontingens parancsnoka, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) harmadik váltásának ünnepélyes búcsúztatóján, augusztus 9-én, a szolnoki laktanyában. – Közel egy évvel ezelőtt, itt Szolnokon, a város főterén, hasonló ünnepséget tartottunk. Izgatottabban és feszélyezettebben, mint most hiszen akkor egy új kihívással állt szemben a Magyar Honvédség, és első alkalommal búcsúztattuk a tartományi újjáépítési csoportot – kezdte beszédét dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, majd hangsúlyozta: ismét felkészült és eltökélt magyar katonák várják életük egyik legnagyobb megmérettetését.
A miniszter a továbbiakban arról szólt, hogy az Afganisztánba készülő katonák a Magyar Honvédség egyik legfontosabb, ugyanakkor a szakmai előrelépés szempontjából óriási lehetőségeket magában rejtő missziójában teljesítenek majd szolgálatot. A magyar kontingens legfontosabb feladata az általa felügyelt Baghlan tartomány békéjének, biztonságának megóvása lesz.
– Sokat tettek a magyar katonák Afganisztán békéjéért. Nélkülük az újjáépítési munka, a biztonság megteremtése, a programok összehangolása nem működne. És a tartományban élő közel félmillió afgán sem élhetne viszonylagos nyugalomban. Ők mondják: jó, hogy ott vagyunk! Jelentős előrelépés, hogy a Magyar Honvédség ezúttal nem beosztottként, hanem irányítóként vállal feladatot ebben a fontos nemzetközi misszióban – emelte ki Szekeres Imre, majd elmondta, az afganisztáni misszió nem csupán a NATO eddigi legnagyobb küldetése, hanem a szövetség számára az elsőrendű feladat. Jelenleg 26 NATO-szövetséges és 11 partnernemzet járul hozzá az afganisztáni békefenntartáshoz.
A honvédelmi miniszter szólt arról is, hogy az elmúlt években a nemzetközi békefenntartás, a válságkezelés a Magyar Honvédség kiemelt feladata lett. Ez azt jelenti, hogy legalább annyira fontos a nemzeti érdekeink érvényesítése szempontjából, mint a katonák hazai tevékenysége. A tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a most kiutazó kontingens tagjai magyar katonaként sokat tehetnek az afganisztáni helyzet jobbra fordításáért. Azért, hogy a béke és a nyugalom helyreállítása mellett sikerüljön megvalósítani egy működőképes közigazgatást, egészségügyi ellátást, oktatási rendszert, létrehozni egy szakszerű rendőrséget.
– Terveim szerint, a vezérkari főnök úrral együtt meglátogatom önöket a kiutazásuk után. Honvédelmi miniszterként kötelességemnek érzem, hogy személyesen szerezzek tapasztalatot a beilleszkedésükről, szolgálati körülményeikről. Tehát: viszontlátásra Afganisztánban! – zárta a beszédét Szekeres Imre.
Az ünnepség – amelyre meghívták az Afganisztánba készülő magyar katonák családtagjait, hozzátartozóit, és amelyen részt vett Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, valamint Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is – díszmenettel ért véget.
Szűcs László
Fotó: Rácz Tünde