2007.03.26.

Március 23-án, Szolnokon, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének szervezésében, találkozón emlékeztek meg a magyar ejtőernyősök napjáról. A katonai ejtőernyősök Boksay Antal repülő hadnagy 1918. március 23-án végrehajtott első – magyar – ejtőernyős ugrásának emléke előtt adózva választották e napot ünnepüknek. Az MH 86. Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopterbázison ott voltak a hadsereg jelenlegi ejtőernyős alakulatainak képviselői, a bajtársi szövetség tagjai, köztük Magyar Miklós, aki még 90 éves korában is hajtott végre ejtőernyős ugrást, és v. Bakó István nyugállományú alezredes, aki egyetlen túlélője az 1941. április elsejei, bevetésre induló, felszállás közben lezuhant, ejtőernyősöket szállító gép katasztrófájának.
A program ünnepi állománygyűléssel kezdődött, melyen elsőként Simon Attila ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj

parancsnoka emlékezett meg az ejtőernyősök ünnepéről, majd dr. Boda József rendőr ezredes, a bajtársi szövetség elnöke elevenítette fel a szervezet tizenöt esztendős történetének kiemelkedő eseményeit.
Az ejtőernyős hagyományok ápolása terén betöltött szerepe, valamint a bajtársi szövetséggel kialakított kapcsolata elismeréseként a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége nevében Boda ezredes szalagot kötött a „Bercsényi” csapatzászlójára.
Az állománygyűlést követően a rendezvény résztvevői megkoszorúzták a szolgálatteljesítés közben életüket vesztett ejtőernyősök emlékművét, majd bemutató keretében ismerkedtek meg a zászlóalj, valamint a helikopterbázis technikai eszközeivel, fegyvereivel.
A délutáni városnéző programokat követően a nap ejtőernyős bállal zárult, melyet fővédnökként Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nyitott meg.