2008.06.06.

Május utolsó péntekén a kaposvári logisztikai ezred kapujában gyülekeztek a kaposvári iskolások. A több mint ezer fős siserehad – vezetőik iránymutatása mellett összpontosított támadást intézett a laktanya ellen, majd a főbb pontokat elfoglalva, figyelőket hagyva maga mögött, győzelmi ünnepet tartott. Ehhez pedig láthatóan asszisztáltak a MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái.

A megerősítésre kivonult kaposvári toborzók szintén az együttműködés mellett döntöttek. Így a nebulók rövid időn belül elfoglalták a JET-Fly szimulátort, magukhoz vették a pszichológiai hadviseléshez szükséges szóróanyagokat, valamint a honvédelmi kvíz kitöltésével szinte leiskolázták az egyenruhásokat. Az MH Nyugat Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodájának munkatársai megpróbálták a szellemi elitcsapatot korrumpálni, a helyes válaszokért tárgyjutalmat osztogatva, de úgy tűnt, próbálkozásuk hiábavaló. A támadások nem álltak le, a szabadcsapatok már a fegyverek és haditechnikák megszerzésén szorgoskodtak. A két katonai szervezet parancsnoka, Bárdos Antal és Kovács Sándor ezredesek tárgyalást kezdeményeztek, ami sikerre vezetett. Megállapodásuk értelmében a felek együttműködnek, a diáksereglet pedig 13 óráig elhagyja a katonai objektumot. A következő támadás időpontjára egy év múlva kerülhet sor, az akció pedig Nyílt Nap névre hallgathat.

A támadók rendezett sorokban, a győzelem dicsfényében sütkérezve távoztak. Jövő évben újból eljövünk, hallatszott a sorokból, a katonák pedig fegyelmezetten, de szájuk szegletében mosollyal válaszoltak: Várunk benneteket!
Mészáros Károly zls.
Fotó: Soós Gábor zls.