Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

„BIG RIVER 2007”

Szerb-magyar katasztrófavédelmi gyakorlat!

2007.11.15.

2007. november 5.-9 között, a szerbiai Sabac városában állomásozó 110. pontonos zászlóalj bázisán került megrendezésre a „BIG RIVER 2007” elnevezésű közös katasztrófavédelmi gyakorlat.

A gyakorlatban részvevő állományt Nyers József mérnök ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj parancsnoka vezette. A 9 fős magyar csoportban a zászlóalj kijelölt állománya mellett helyett kapott, az MH ÖHP Hadműveleti illetve a Logisztikai főnökség 1-1 kiemelt főtisztje.

A zászlóalj operatív törzse úgy került kialakításra, hogy az egyes részlegekben a szerb és magyar tisztek, tiszthelyettesek közösen dolgoztak. Az árvízvédelmi alegység törzse közösen gyakorolta a megáradt Száva folyó áradásával, illetve a belvízvédekezéssel kapcsolatos, a két ország haderejére háruló műszaki szakfeladatokat. A gyakorlat vezetési nyelve az angol volt. Az okmányok szerb és angol nyelven kerültek kidolgozásra.

Az első napon a résztvevőállomány tájékoztatást kapott, a két ország Honvédelmi Katasztrófavédelmi rendszeréről. Eltérésként említhető, hogy a Szerb félnél ezen feladatok a védelmi tárca irányítása alá tartoznak.

A második és harmadik napon a közös Operatív Törzs a beállított helyzetből adódó információk alapján kidolgozta a parancsnok elhatározását. Elkészítette, illetve kiadta a szükséges intézkedéseket. Kimunkálta az árvízvédekezésbe bevonható erők, eszközök elosztását. A műveleti tervezés során a törzs a NATO tervezési eljárásait vette alapul, amelyet már a szerb fél is jól ismert és alkalmazott.

A gyakorlatot megtekintette Benkő Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnokhelyettese, illetve Huszár János ezredes, az MH ÖHP Kiképzési Főnöke.

A gyakorlatot megtekintő tábornokok és főtisztek mind a magyar, mind a szerb fél részéről kiemelték, hogy a közös munka megszervezése, végrehajtása kiváló lehetőséget nyújtott a műszaki szakfeladatok végrehajtására, és egyben gyakorlási lehetőséget adott mind a műveleti tervezés, mind az angol nyelv gyakorlása terén.

A közös kiképzés végrehajtásának negyedik napján a törzs által kidolgozott intézkedések alapján, a 110. pontonos zászlóalj bevont erői hajtották végre az árvízi védekezéssel, mentéssel kapcsolatos feladatokat. Ezzel is demonstrálva, hogy a gyakorló törzs által megtervezett feladatok a gyakorlatban is végrehajthatók.

A gyakorlat zárásaként a magyar csoport megtekintette a Szerb Hadtörténeti Múzeumot Belgrádban.

Összegzésként elmondható, hogy az árvízi védekezésben mindkét fél jelentős tapasztalatokkal rendelkezik, amelyeket most részben sikerült megosztani. A további közös gyakorlás mindkét fél részére hasznos lehet és elősegítheti Szerbia Euró-atlanti integrációját.