Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Az első kiemelt feladat

2008.06.20.

A Magyar Honvédség újabb 104 katonája esett át a tűzkeresztségen Izbégen, az MH Központi Kiképző Bázis lőterén. Az alapkiképzésüket töltő szerződéses legénységi állományú katonák végrehajtották a gépkarabély alap- és a pisztoly szakalap lőgyakorlatot, illetve a kézigránát alap dobógyakorlatot (képeinken).

A lőgyakorlatot több napos lőtéri felkészülés előzte meg, amelynek keretében a kiképzendők lőkiképzés komplex foglalkozásokon sajátították el – a Mecséri János Kiképző Osztály kiképzőinek segítségével – az éleslövészet teljesítéséhez szükséges ismereteket. Ezt követően ellenőrző-felmérő foglalkozáson tettek bizonyságot tudásukról, ami a „belépő” az alaplőgyakorlathoz. Csak ezek után sorakozhattak fel a megindulási terepszakaszon és foglalhatták el lőállásaikat.





A lövészet során a katonák biztosan alkalmazták az elméletben tanultakat, valamint pontosan követték a korábban begyakoroltakat, ennek köszönhetően biztonsággal kezelték a fegyvereket és hatékonyan küzdötték le a célokat. Valamennyien sikerrel vették ezt az akadályt, és bizakodva tekintenek az alapkiképzés során rájuk váró további kihívásokra.