2007.08.27.

Immár harmadik alkalommal rendezték meg – augusztus 21–23. között – az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred szervezésében Az 54-es kihívása elnevezésű túlélőpróbát. A Bakonyba a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáit várták háromfős férfi, női és vegyes kategóriákban, de a vállalkozó kedvűek egyénileg is elindulhattak. A próbán 2×54 kilométert kellett megtenni menetben, 5 km/h szintidőre, turistatérkép alapján. 21-én este éjszakai menettel kezdődött a verseny, 23-án pedig a nappali menet zárta a kihívást.
Összesen tizenöt csapat vállalkozott a megmérettetésre a házigazda MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezredtől, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredtől, az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól, az MH Támogató Dandártól, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredtől, valamint az MH 86. Szolnok Helikopterbázistól, továbbá rajthoz ált két egyéni induló is.
A menetet különböző nehézségű feladatok tarkították, egyebek mellett célba dobás késsel, kétismeretlenes egyenlet és rejtvény megoldása, esőálló alvóhely készítése, „kincskeresés” GPS segítségével, csalánfőzelék készítése és elfogyasztása, tavon átkelés teljes felszereléssel, lecsúszás 100 méteres kötélpályán, bekötés nélkül, hordó-tutajozás, aknamező leküzdése, távolságbecslés. Az első éjszaka 900 méter, a nappali menet során pedig 600 méter

szintkülönbséget is le kellett küzdeniük a résztvevőknek. A két nap alatt legalább 108 kilométert menetelt az a csapat, amely teljesítette a távot. Volt azonban olyan csapat is, amely hibás navigáció következtében 140–150 kilométert gyalogolt egy nap alatt.
Mindezek ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy a második napi induláskor a tizenötből csak kilenc csapat maradt állva. Komolyabb sérülés ugyan nem történt, a hatalmas vízhólyagok azonban minden versenyzőnek megnehezítették a dolgát.
A nehézségek ellenére végig jó hangulat, baráti, bajtársi légkör jellemezte a versenyt. A győzteseknek Szűcs Pál mérnök ezredes, az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred parancsnoka adta át a díjakat. Férfi csapatban az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred lett az első, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred (Medina) versenyzői előtt. A vegyes csapatok közül egyedül a szintén medinai – 2 férfi és 1 hölgy alkotta – gárda teljesítette a távot, így az első hely őket illette. Egyéniben Molnár József százados, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis tisztje teljesítette leggyorsabban a próbát.