2010.02.07.

Amerikai delegáció tett látogatást az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az Ohio-i Nemzeti Gárdának küldöttsége azért érkezett a katonai szervezethez, hogy meggyőződjön azoknak az amerikai katonáknak az elhelyezéséről és életkörülményeiről, akik jelenleg Hajdúhadházon magyar katonákkal közösen vesznek részt a következő OMLT-váltás felkészítésén. A két nemzet katonái közösen hajtják majd végre feladataikat: segítséget nyújtanak az önálló afgán hadsereg felállításához.
A delegáció elsőként rövid tájékoztatót kapott a dandárról, a rendszeresített fegyverzeti és technikai eszközökről valamint a katonai szervezet idei fő feladatairól. Ezt követően egy tájékoztató keretében a vendégek átfogó képet kaptak arról, hogy milyen egészségügyi képességekkel rendelkezik a dandár és a hajdúhadházi kiképző bázis. Az Ohio-i Nemzeti Gárda logisztikai főnöke meggyőződhetett arról, hogy az elhelyezés, az étkeztetés és egyéb logisztikai tényezők is megfelelőek a katonáik számára. A hajdúhadházi lő- és gyakorlótér megtekintését követően az amerikai fél elégedettségét fejezte ki mind az elhelyezési körülményeket és mind a kiképzési feltételeket illetően.
A bázisra huzamos időre beköltözött amerikai katonák hétvégenként kulturális programokon vesznek részt. Az alakulattal, Debrecennel és történetével már megismerkedtek, és terveik között szerepel Magyarország főbb nevezetességeinek megtekintése is.
Szöveg: Csehiné Sárkány Beáta szkv.
Kép: Somogyi András őrm.