2007.12.06.

Tizedikként került az a szalag az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred csapatzászlajára, melyet december 4.-e, a tüzérek védőszentje, Szent Borbála napja alkalmából dr. Sólyom László köztársasági elnök adományozott az alakulatnak. Az államfő nevében, a győri laktanyában a felsorakozott ezred előtt Makk László dandártábornok, a köztársasági elnöki hivatal katonai főosztályának vezetője kötötte fel a szalagot a csapatzászlóra.

Ez a zászlószalag a társadalom elismerésének szimbóluma, s egyben annak az áldozatos munkának az elismerése, melyet az ezred az ország légtere védelmében hosszú évek óta végez - mondta többek között köszöntőjében dr. Szeredi Péter, a honvédelmi miniszter kabinetirodájának vezetője. Elismerően szólt arról is, hogy a katonák felkészültségének, a technikai eszközök és a fegyverzet mesteri kezelésének köszönhetően az alakulat mára már a NATO integrált légvédelmi rendszerének szerves részét képezi, s a légvédelmi rakétások a honi feladatok ellátása mellett kiemelkedő helytállást tanúsítanak a különböző békemissziókban is.
Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, és Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszöntőlevelének ismertetését követően az ezred képviselői valamint a meghívott vendégek megkoszorúzták a légvédelmi és tüzér kopjafáját,

valamint a M. kir. Gábor Áron Honvéd Tüzérségi és Hadapród Iskola emlékkövét.
Sz. B.
Fotó: a szerző felvételei