Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

A szentesi kettes huszár…

2006.10.30.

A kilencvenkét éves Ambrus József egykori huszár törzsőrmestertől, osztályírnoktól ismerhették meg a szentesi laktanyában október 27-én megrendezett találkozó résztvevői az 1945-ben feloszlott huszárosztály nótáját, amely az osztály hadinaplójának bevezetőjében található. A dandár évente meghívja az 1935–45 között a Simonyi József óbesterről elnevezett laktanyában szolgálókat, akik közül az idén tizennégyen jelentek meg.

Szabó István mérnök ezredes, megbízott parancsnok az elődök tiszteletére rendezett találkozón külön köszöntötte a Bolyai Honvéd Lovasklub hagyományőrző csoportját, valamint a történelmi munkaközösség diák és pedagógus tagjait, akik részére Ambrus József és Forrás János tartott rendhagyó történelemórát.

A mintegy hetven vendég megtekintette a laktanyában kiállított Hivatásom a honvédelem, a Misszióban jártam, valamint a Parádék és díszszemlék című vándorkiállítások anyagát. A bajtársi találkozó során, a Bánomháti temetőben található emlékműnél az egykori katonatársak mellett az utódok is koszorút helyeztek el az 1944 októberében, Szentes térségében vívott harcok áldozataira emlékezve.

Fekete I. ftzls.