2006.06.20.

Az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredhez látogatott az alakulat névadójának dédunokája, Anthony Pototzky, feleségével és fiával (fotónkon). Anthony Pototzky a második világháborút követően, gyermekként került az Újvilágba. Az Amerikai Egyesült Államokban élő, a NASA kutatómérnökeként dolgozó hazánkfia – bár hosszú évtizedek teltek el – nem felejtette el anyanyelvét. Mostani magyarországi látogatását megelőzően a Virginia állambeli Norfolk katonai bázisán – a Magyar Honvédség Nemzeti Összekötő Képviselete által rendezett ünnepségen – találkozott Juhász György ezredessel, a képviselet vezetőjével. Tőle tudta meg, hogy dédapjáról, aki részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, katonai alakulatot neveztek el Magyarországon.

Az akkor született elhatározás, miszerint legközelebbi magyarországi látogatása során felkeresi a kaposvári alakulatot, most megvalósult. Június 19-én, a délelőtt folyamán Pototzkyék Székesfehérvárra utaztak, ahol Győrössy Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség szárazföldi erőinek parancsnoka kötetlen, baráti találkozón látta vendégül a családot. Ezt követően, a délutáni órákban érkeztek meg Kaposvárra, a Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredhez, ahol Bárdos Antal alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka ünnepi ebéddel várta őket. A vendégek tájékoztatást kaptak az alakulat életéről, feladatairól, megtekintették a csapattörténeti emlékszoba kiállítását, amely Boconádi tábornok életútját dolgozza fel. Kaposváron tett látogatásuk során rövid sétát tettek a belvárosban. A sajtó képviselőivel történt beszélgetésen az újságírók nemcsak az előddel való kapcsolatáról, hanem életéről és munkásságáról is faggatták a dédunokát. Pototzky hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy a dédapja emlékét ilyen megbecsülés övezi szülőhazájában. A látogatás végén elismerése és tisztelete jeléül ajándékot adott át az ezrednek, amelyet Bárdos Antal alezredes vett át. Az ajándék kuriózum a maga nemében: az alakulat múzeuma Boconádi Szabó József zászlóaljparancsnoki beosztásba történő kinevezési okmányának másolatával gazdagodott, amelynek különlegessége, hogy Kossuth Lajos és gróf Batthyány Lajos látták el kézjegyükkel.
Pototzkyék többhetes magyarországi tartózkodásuk során igyekeznek minél többet megtudni a családi kötődésekről, emlékekről. A tervek szerint dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, valamint prof. dr. Szabó Miklós nyugállományú altábornagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora is találkozik a családdal. Remélhetőleg Anthony Pototzky és családja sok új élménnyel és emlékkel gazdagodva tér majd vissza az Egyesült Államokba.