2008.07.29.

Július 25-én hét elszánt pilótajelölt kezdte meg a három hétbe összesűrített rövidített katonai alapkiképzést Szentendrén, a MH Központi Kiképző Bázison, hogy hamarosan tovább folytatassák felkészülésük első, hazai szakaszát. Mint ismeretes, a NATO Flying Training Program in Canada (NFTC) keretében történő pilótaképzés a ma lehetséges legmagasabb értékű felkészítést foglalja magában és ennek első állomása Szentendre, azok számára, akik megfeleltek a felvételi feltételeknek, de nem rendelkeznek katonai élőélettel.
A kanadai repülőgép vezetők rövidített alapkiképzése sűrítve magába foglalja mindazokat az ismereteket, amelyet minden katonának el kell sajátítania a rendes, 3 hónapos alapkiképzés során.

A következő három hét során a jelöltek alaki-, testnevelési- és lőkiképzésen vesznek részt, illetve harcászati, túlélési, és tereptan ismereteket sajátítanak el elméletben és gyakorlatban egyaránt, majd augusztus 14-én elméleti, alaki és gyakorlati vizsgát tesznek.