Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

A haditechnikai együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Ukrajnában a honvédelmi miniszter

2008.07.08.

A magyar és az ukrán védelmi miniszter a júniusi NATO értekezletenUkrajna európai uniós társulására és a NATO-csatlakozásra való felkészüléséről, a magyar haderőreform tapasztalatainak átadásáról, valamint a magyar-ukrán haditechnikai együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Kijevben Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Jurij Jehanurov ukrán védelmi miniszterrel.

Szekeres Imre az ukrajnai állami látogatáson tartózkodó Sólyom László köztársasági elnökkel együtt, hétfőn érkezett az ukrán fővárosba. A honvédelmi miniszter az MTI-nek elmondta: az ukrán tárca vezetőivel folytatott tárgyaláson áttekintették, hogy az Ukrajnában zajló politikai és társadalmi változások hogyan és milyen mértékben készítik elő az ország csatlakozását a NATO-hoz, illetve hogyan készül az ukrán társadalom az Európai Unióval való társuláshoz. Ez Európa és a NATO számára is fontos ügy, ezért a NATO minden védelmi miniszteri értekezletén sor kerül egy Ukrajna-NATO ülésre, ahol áttekintik ezeket a folyamatokat. Így lesz októberben is Budapesten a védelmi minisztériumi értekezleten – mondta a miniszter.


A felek megállapodtak, hogy a két minisztérium és a két vezérkar vezetői tovább folytatják a rendszeres konzultációkat, amelyek során a magyar fél átadja a tapasztalatait a haderőreformról. Megnyitottak egy új tárgyalási fórumot a haditechnikai együttműködésről, amelyben mindkét fél kölcsönösen érdekelt, hiszen Ukrajnának nagyon jelentős haditechnikai potenciál áll rendelkezésre, Magyarország pedig rendkívül fejlett kutatás-fejlesztési eredményeket tudhat magáénak mind az informatikában, mind az elektronikában, mind a különböző fegyverrendszerek irányításában. Ebben is jó együttműködési lehetőség rejlik, akárcsak a magyar haditechnika korszerűsítésében, amelyben még sok szovjet gyártmányú berendezés szolgál.


A tárgyalások harmadik fontos témája annak a megállapodásnak a végrehajtása volt, amelyet a NATO, Ukrajna és Magyarország védelmi minisztere írt alá egy hónappal ezelőtt Brüsszelben a légiforgalmi adatcseréről. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ukrán légi irányítás a Magyar Honvédség légi irányításához kapcsolódik. Ez nagyon erős összekötő kapocs a NATO és Ukrajna, illetve Magyarország és Ukrajna hadereje között – hangsúlyozta Szekeres Imre.


A felek megvitatták az Európában zajló változásokkal összefüggő kérdéseket, hiszen a két ország számos béketeremtő, békefenntartó műveletben vesz részt közösen Ciprustól és a Balkántól kezdve a távoli ázsiai földrészig.


Szekeres Imre elmondta, hogy a közeljövőben a kelet-ukrajnai Luhanszk megyei Brjankában partnerével közösen avatják fel azt a temetőt, ahol több száz magyar nyugszik. Sólyom László a hétfői nemzetközi sajtótájékoztatón köszönetet mondott Viktor Juscsenko elnöknek, amiért az ukrán fél átadta azt a listát, amelyen háromezer, ukrán földön meghalt magyar internált névsorát tartalmazza. Ezzel kapcsolatban Szerekes Imre elmondta: az ukrán féllel megállapodtak, hogy a magyar katonák, az Ukrajnában meghalt munkaszolgálatosok és civilek temetőit beazonosítják, feltárják, azokról méltó módon emlékeznek meg. A munkával Holló József altábornagyot, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatóját bízta meg, és a több éve folyó kutató- és tényfeltáró munka sikeresnek bizonyult.






Forrás: MTI