2008.07.11.
A kihelyezést előkészítő logisztikai elem június 23-án települt át a kiképző bázisra. A diszlokáló állomány málházása és besorolása június 27-én elérte a készenlétet, melyet Fürst Tamás ezredes, a MH BHK parancsnoka szemlélt meg. Június 29-én, vasárnap a menetoszlop ellenőrzése és a menetparancs kiadása után megtörtént az átcsoportosítás, majd a táborparancs kihirdetésével megkezdődött a kiképzés.

Június 30-án a vezetési gyakorlat került végrehajtásra – a MH BHK Táborfalvi Kiképző Bázis vezetési pályáján, kijelölt és berendezett nyomvonalon – gépjárművel természetes és mesterséges akadályokkal berendezett terepen. Az osztályba soroló vizsgagyakorlat tartalmazta a ki- és visszatelepüléssel összevontan, menetoszlopban végrehajtott gépjárművezetést is.
Délután 17 órai kezdettel tájékoztató hangzott el a táborba érkező Mészáros Gézától, a Hosz elnökétől. A meghívottak között dr. Mészáros Melinda jogi ügyvivő, a jogsegélyszolgálat vezetője a devizaellátmánnyal kapcsolatban, valamint a szolgálati idő beszámításának módjairól tartott előadást. Jáger Tibor (Hosz) a nyugdíjpénztár előnyeiről, Mészáros Géza a szakszervezeti tagság nyújtotta lehetőségekről beszélt.
Július 1-jén lőelőkészítő foglalkozást követően az általános gyalogsági és szituációs pisztoly-, valamint gépkarabély lőgyakorlatok, majd kézigránát dobógyakorlat került végrehajtásra. Ezen a napon látogatott el a kiképző bázisra Bogdán Tibor törzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa és Zsótér János, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság vezénylő zászlósa. Megtekintették a bázis elhelyezési körleteit, valamint az éleslövészetet. Kiemelték, úgy látják, hogy a blokkosított kiképzés az állomány megszerzett képességeinek hatékonyságát növeli.
 |  |
Július 2-án a terrorizmus elleni kiképzés egyik feladatát, a keresés-kutatás és blokkírozás alkalmazását hajtotta végre az állomány a harcászat komplex kiképzés keretében. Először egy felállított ellenőrző-áteresztő pontnál történő személyi és gépjármű átvizsgálás, majd egy erdőrészlet átfésülése volt a cél. A MILES eszközökkel felszerelt állomány élethűen tapasztalhatta meg az ellenség „jelenlétét”, támadását, védekezését. Természetesen az ellenséget szintén a MH BHK – MILES eszközökkel felszerelt – Ellenerő Századának állománya szimulálta.
Július 3-án a menetgyakorlat végrehajtására került sor. Járőrcsoportokat alakítva – szintén a MILES eszközök segítségével – pontosan érzékelhetővé vált a járőrözők sebezhetősége a rájuk vadászó ellenerő század, mint ellenség által. A szimulációs rendszerrel jól nyomon követhető volt a két szemben álló oldal erejének változása.

Július 4-én a visszatelepülés koordinálása következett. A táborbontás, menetoszlop megalakítása, a menetparancs kiadása és a menet végrehajtása a béke helyőrségbe, azaz a visszacsoportosítás volt a feladat.
Összességében a MH BHK állománya eredményesen teljesítette a kitűzött feladatokat, értékes tapasztalatokat szerzett a MILES eszközökkel végrehajtott kiképzés során. Az állomány megismerte saját harci képességeit, mely alapja annak, hogy azt megfelelően tudja alkalmazni, és felkészült legyen különböző szituációkban is.
Szilágyiné szds.