|
|
|
Bajnai Gordon, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke március 15-e alkalmából magas elismerést adományozott egy katonaorvosnőnek. Dr. Zsíros Éva orvos főhadnagy kiemelkedő munkájáért „Márciusi Ifjak”-díjban részesült.
- tovább -
David M. Rodriguez altábornagy a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők Összhadrőnemi Parancsnokság parancsnoka (IJC) megbeszélésre érkezett a Pol-e-Khomri magyar táborba, hogy Baghlan tartomány kormányzati, közigazgatási vezetőivel folytasson kétoldalú megbeszélést.
- tovább -
Második hete zajlik a Tartományi Újjáépítési Csoport 9. váltásába (PRT-9) tervezett állomány felkészítése a MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál, Hódmezővásárhelyen. A kiképzés közel 350 fővel március 1-jén kezdődött az alakulatnál. Az Afganisztánba készülő katonák a felkészítés első fázisában a misszióhoz szükséges egyéni általános ismereteket sajátítják el.
- tovább -
Az elmúlt két héten az MH Béketámogató Kiképző Központ Különleges Műveleti Kiképző részlege, karöltve az MH 34. Különleges Műveleti Zászlóalj kijelölt kiképző állományával, folytatta az első magyar szervezésű nemzetközi NATO Különleges Műveleti Alaptanfolyam (NKMA) csoportparancsnoki, fegyveres, műszaki és híradó szakképzés végrehajtását, melynek teljes időtartama 18 hét, s melyet a tanfolyam kollektív kiképzési szakasza, a szakharcászati képzés követ további négy és fél hónapon keresztül.
- tovább -
Ünnepélyes sorakozót tartottak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem alakuló terén nemzeti ünnepünk, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulója alkalmából. A 2010. március 12-én 9.00 órakor tartott ünnepségre eljött Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke.
- tovább -
Alig egy hét telt el a Djakovica-ban végrehajtott CIMIC akció óta, amelynek keretében a téli időjárás okozta nehézségek leküzdésében segített a helyi embereknek az MH KFOR Kontingens, újabb projektet valósítottak meg a területen a magyar katonák. Ezúttal a közelmúltban lezajlott árvizek károsultjainak juttatott gyorssegélyt a CIMIC csoport.
- tovább -
Több mint húsz Budapestre akkreditált katonai attasé látogatta meg 2010. március 10-én a tatai helyőrséget. A látogatás célja, hogy előmozdítsa a haderők közötti baráti kapcsolatokat, a testület tagjai megismerjék az alakulatok tevékenységét, és információt kapjanak az elért eredményekről, a várható tervekről.
- tovább -
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke március 10-én, altábornaggyá léptette elő Balajti László vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatóját, Dobokay Gábor vezérőrnagyot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját, dr. Hetesy Zsolt vezérőrnagyot, a Magyar Köztársaság Információs Hivatal, főigazgatóját, és vezérőrnaggyá léptette elő Palásti Ferenc dandártábornokot, a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályvezetőjét.
- tovább -
Tavasztól barátságos környezetben, családi programnak kínálkozik a zöldövezetben elterülő, kellemes barangolásra hívó Pákozdi Katonai Emlékhely megtekintése. Az 1848-as forradalom és szabadságharc katonáinak emléket állító obeliszk környezetében az elmúlt évtized során példás civil-társadalmi összefogással emlékparkot alakítottak ki. A Magyar Honvédség több mint 160 éves történetének legemlékezetesebb eseményeit felelevenítő, uniós támogatással elkészült emlékpontot tekinthetnek meg a látogatók, melyet katonai ünnepség keretében adnak át március 12-én.
- tovább -
2010. március 8-án Camp Pannoniában ünnepélyes keretek között vette át az MH Tartományi Újjáépítési Csoport nyolcadik (MH-PRT-8) váltása Baghlan tartomány felelősségi körzetét. A magyar katonák az átadás-átvétellel járó megannyi munka mellett sem feledkeztek meg az elvesztett tűzszerész-bajtársakról.
- tovább -
Idén március 9-én került sor az 5. Bocskai István Lövészdandárnál az éves értékelő és feladatszabó értekezletre. Az állománygyűlésen részt vett Hazuga Károly altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettes és Kovács József vezérőrnagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság helyettese. Az értekezleten Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, dandárparancsnok értékelte a tavalyi évben az alegységek által végzett munkát, illetve megszabta számukra az idei évben végrehajtandó feladatokat.
- tovább -
Március 9-én délután került sor a társadalmi szervezetek ünnepségére az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A budapesti Stefánia-palotában rendezett eseményen megjelent és beszédet mondott dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. A történelmi zászlók bevonulása, majd a Himnusz elhangzása után Vadai Ágnes szólt a jelenlévőkhöz.
- tovább -
Március 5-én tanulmányi és vizsgakötelezettségüknek eleget téve befejezte a szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola által szervezett tanfolyamot 47 szakaszvezető és egy tizedes hallgató, megszerezve a jogosultságot az őrmesteri rendfokozatba való előléptetéshez. Délelőtt az MH KKB Művelődési Központ aulájában felsorakozott a most végzett állomány, hogy dr. Isaszegi János mérnök vezérőrnagy, bázisparancsnok és Korcsog László mérnök alezredes, az MH KPTSZI igazgató katonai helyettese jelenlétében átvegyék végzettségüket tanúsító okleveleket, a legjobbak pedig ezen felül az elismeréseket.
- tovább -
A Honvédelmi Minisztérium március nyolcadikán rendezte meg a Katonaözvegyek Országos Találkozóját a budapesti Stefánia-palotában. Az idén már hetedik alkalommal megtartott rendezvényen – amelyen megjelentek a honvédségi társadalmi szervezetek vezetői is – részt vett és beszédet mondott Hazuga Károly altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
- tovább -
A Honvédelmi Minisztérium, valamint a honvédségi szakszervezetek vezetői a mai napon kézjegyükkel látták el a hivatásos és szerződéses katonák, illetve a honvédségi köztisztviselők és közalkalmazottak 2010. évi illetményére és egyes béren kívüli juttatásaira vonatkozó megállapodást. A Honvédelmi Minisztérium a juttatások többségét a 2009. évi szinten tartja, de több juttatást illetően – a nehéz gazdasági körülmények ellenére, lehetőségeihez mérten – emeli is azokat.
- tovább -
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Sebesülési Szolgálati Érdemjelet adományozott Lengyel László századosnak és Kovács Árpád Ferenc szerződéses tizedesnek, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport katonáinak, akik 2010. február 7-én, egy támadásban sérültek meg szolgálatuk során Afganisztánban. Az elismerések átadására március 4-én délelőtt, a Honvédelmi Minisztériumban került sor.
- tovább -
Lezárultak a jelentkezések, így a felkészüléseket már a kijelölt állományokkal hajtják végre többek között az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Az MH PRT-9 állományának felkészítése rendhagyó módon, családi napokkal kezdődött, mind Debrecenben, mind Hódmezővásárhelyen. Fontos volt ez azért, hogy családok a kezdetektől tisztában legyenek azzal, mi vár hozzátartozójukra úgy a felkészülés, mint a hat hónapos misszió alatt.
- tovább -
Az MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka Kovács Sándor ezredes évértékelő, feladatszabó értekezletet tartott március 3-án Veszprémben, a parancsnokság objektumában. Az állomány elmúlt évi munkájáról Katona Károly dandártábornok a HM Személyzeti Főosztály főosztályvezetője is elismerően beszélt.
- tovább -
Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj bázisán megalakult KFOR Kontingens első váltásának visszafogadó ünnepségére 2010. március 03-án, Szolnokon került sor. A 211 fős kontingens Krakkai Csaba alezredes vezetésével 2009. augusztus 01-től 2010. február 23-áig Koszovóban teljesített szolgálatot.
- tovább -
Március 3-án az állománygyűlés után a MH 25. Klapka György Lövészdandár állományából mintegy 550 főt az alegységparancsnokok a katasztrófavédelmi kiképzés foglalkozási helyeire vezettek. Az elöljáró döntése alapján a foglalkozásvezetők az árvízvédelemmel kapcsolatos tevékenységek elsajátítására, felelevenítésére, és gyakoroltatására helyezték a hangsúlyt.
- tovább -
Dandárszintű alaki foglalkozást tartottak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni laktanyájában március 2-án. Első mozzanatként az állomány egyéni ápoltsága és felszerelése, személyi okmányai, fegyvere és annak karbantartottsága került sorra.
- tovább -
NATO válságkezelési gyakorlat lesz Magyarországon több tárca részvételével, amelyre a felkészítés március 2-án, kedden kezdődött meg a Honvédelmi Minisztériumban. A CMX09 (Crisis Management Exercise) elnevezésű, március 4-től 10-ig tartó művelet felvezetőjét dr. Vadai Ágnes nyitotta meg. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a gyakorlat célja az észak-atlanti szervezet válságkezelési koncepciónak, eljárásainak és intézkedéseinek, valamint a válsághelyzet idején szükséges konzultációknak, a közös döntéshozatalnak a gyakoroltatása.
- tovább -
Március 1-én norvég delegáció látogatott a győri laktanyába. Jacob Heradstveit-et a Norvég Királyi Akadémia képzési igazgatóját Varga László mk. dandártábornok, parancsnok fogadta. A délelőtti megbeszélésen Varga tábornok ismertette a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred jelenlegi struktúráját, a közelmúlt és a jelen feladatait, megemlítve a sikerek mellett a nehézségeket is.
- tovább -
Stílusosan, hóesés alatt került megnyitásra a Többnemzeti Dandár 2010. évre tervezett szakasz cserekiképzése. A felkészítésnek az olasz Júlia dandár alárendeltségében lévő 7. Alpesi Ezred adott otthont, amely Belluno, Tai di Cadore közelében található. A felkészítésen az MH 5/62 lövészzászlóalj 3. századának kijelölt állománya vett részt.
- tovább -
Hamarosan megkezdi felkészülését az Afganisztánban szolgálatot teljesítő Tartományi Újjáépítési Csoport 9. váltása. A következő PRT-t az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái alkotják, a dandár mindhárom helyőrségéből (Debrecen, Hódmezővásárhely, Hajdúhadház). A felkészítést megelőzően családi találkozóra hívta a családtagokat Lippai Péter ezredes, a kontingens tervezett parancsnoka február 26-án Debrecenben, február 27-én pedig Hódmezővásárhelyen.
- tovább -
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) egyik legfontosabb projektjét fejezte be Pol-e-Khumri egyik kerületében. A magyar katonáknak egy még 2008 nyarán elindított vízellátási programra sikerült feltenniük a pontot.
- tovább -
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából február 26-án ünnepséget tartott a Honvédelmi Minisztériumban. A rendezvényre érkezett külföldi vendégeket az ünnepség előtt fogadta dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is. Sipos Géza nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke megnyitójában Szekeres Imre és dr. Vadai Ágnes államtitkár mellett több volt honvédelmi minisztert és vezérkari főnököt is köszönthetett.
Jelen voltak a társ rendvédelmi szervek érdekvédelmi szervezeteinek, több bajtársi, baráti körnek, nyugállományú egyesületnek képviselői, a BEOSZ hajdani alapítói és a szövetség számos tagja.
- tovább -
Az MH Támogató Dandár MH Központi Zenekara „Árnyak és képek a fúvószenében” címmel adott hangversenyt február 24-én 19.00 órakor a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.
- tovább -
Az éves értékelő-feladatszabó rendezvények sorában a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal központi- és területi állománya 2010. február 23-24-én végezte el a honvédelmi felkészítés érdekében végzett tevékenységek értékelését, illetve az ez évi feladatok feldolgozását.
- tovább -
Új törpevízerőművet állíthattak rendszerbe Pulkah település lakói, Banu járásban, az Andarab völgyben, amelynek kivitelezést az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) támogatta. Az új 24 kW-os erőmű 250 családnak fog a világításhoz elegendő elektromos áramot szolgáltatni.
- tovább -
2010. február 23-án a délelőtti órákban ünnepélyes keretek között felavatták a pápai légi bázison a C-17-es szállítóflotta új parkolóhely-komplexumát, melynek megépítése a legnagyobb infrastrukturális fejlesztési projekt a Stratégiai Légi Szállítási Képesség (SAC) program 12 tagországa által alapított Fő Műveleti Bázison (MOB), Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtéren.
- tovább -
Február 23-án, Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (MH ÖHP) tartotta évértékelő és feladatszabó értekezletet Benkő Tibor altábornagy, parancsnok. A rendezvényen jelen volt, és beszédet mondott Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is.
- tovább -
Az asszimentrikus hadviselés létrejötte, a világ válságövezeteiben történő események, valamint e konfliktusok katonai megoldása egyre nagyobb számban kívánja a különleges műveletekben részt vevő erők utánpótlásának képzését tervezői, vezetői, végrehajtói szinten egyaránt.
- tovább -
Február utolsó hetében a Többnemzeti Harci Kötelék-Nyugat (Multinational Battle Group, MNBG-W) hamarosan szolgálatba lépő következő váltása szemrevételezést hajtott végre a Villaggio Italia táborban és a nyugat koszovói felelősségi területen. A vezetőket Boczák Attila alezredes, a MNBG-W személyügyi és logisztikai főnöke tájékoztatta szakterületét érintő kérdésekben.
- tovább -
A 2009 őszétől Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák közül sokan 6 hónapos missziójuk végéhez közelednek és leváltásuk után, márciusban hazatérnek Magyarországra. A missziós szolgálatuk elismeréseként valamennyien NATO érdemérmet kapnak, amelyet a legtöbben parancsnokuktól vehetnek át, illetve speciális esetekben a magyar katonák afganisztáni nemzeti rangidősétől.
- tovább -
Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2010. február 19-én részt vett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen azon az ünnepségen, amelyen a ZMNE Szenátusa Tiszteletbeli Doktori Címet adományozott Immanuel Wallerstein professzornak, a világhírű tudósnak.
- tovább -
Immanuel Maurice Wallerstein professzor 2010. február 18-án a déli órákban érkezett Párizsból Magyarországra, ahol Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az egyetem vendégeként tart előadásokat a következő napokban Budapesten és Veszprémben. Majd részt vesz a tiszteletére rendezett Ünnepi Szenátus Ülésen, melyen a Zrínyi Egyetem Szenátusa Tiszteletbeli Doktori Címmel tünteti ki.
Délután háromra az egyetem hatalmas lejtős termei a zsúfolásig megteltek Wallerstein professzor előadására, melyben elsősorban az USA, Európa és Oroszország stratégiai választásait taglalta, és válaszolt a felvetődő számtalan kérdésre.
- tovább -
Bár még tartja magát a téli, kellemetlen időjárás, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái részére jelenleg is zajlik a kiképzés a hajdúhadházi gyakorlótéren.
A kiképzőbázison megtaláljuk a lövészalegységek és felderítő zászlóalj mellett a jelenleg felkészülő OMLT következő váltásának katonáit is.
- tovább -
A MH 5. Bocskai István Lövészdandár törzse és az 1. illetve 62. lövészzászlóalj törzsei részére kétfokozatú, részben kötött lefolyású, számítógéppel támogatót parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat került levezetésre 2010. február 15-19 között. A gyakorlat tárgyának a dandár és a modul elemekkel kiegészített két lövészzászlóalj alapú alkalmi harci kötelék törzsei és alegységei tevékenységének begyakorlása, irányítása fokozódó intenzitású tevékenység végrehajtása során került meghatározásra.
- tovább -
Tolkacs Alekszandr Alekszandrovicsot, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét 2010. február 16-án, kedden bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztériumban folytatott megbeszélés keretében áttekintették a kétoldalú katonai kapcsolatok fontosabb területeit, kiemelten a haditechnikai és hadisírgondozó együttműködést.
- tovább -
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) kiemelkedő projektet valósított meg az infrastruktúra területén. A tartomány középső részén, Dushi járásban 4 falu számára, több ezer embernek nyújtott segítséget a magyar kontingens egy új híd megépítésével. Eddig a falvakban lakók csak egy olyan - hídnak alig nevezhető – életveszélyes drótkötélpályán tudták megközelíteni a nem messze elhaladó főutat, illetve az állataik legeltetéséhez fontos területeket, amelyhez némi artista előképzettségre is szükség volt.
- tovább -
Idén huszadik alkalommal emlékeztek meg ünnepi állománygyűlésen a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatal megalakulásáról. A február 12-i eseményen részt vett dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, a rendőrség, valamint a társ hivatalok, szolgálatok vezetői is. A Himnusz elhangzását követően felolvasták a honvédelmi miniszter, és az országos rendőrfőkapitány köszöntő leveleit.
- tovább -
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) sikeresen befejezte az elmúlt időszak egyik legfontosabb középtávú projektjét. Baghlani Jadid járásban, Shek Jalal településen egy új klinika átadási ünnepségére kerülhetett sor, amelynek kivitelezését az MH PRT finanszírozta.
- tovább -
A NATO Nemzeti Tartalék Erők Tanácsa (NATO National Reserve Forces Committee – NRFC) téli kongresszusát 22 tagország részvételével, 2010. február 02–04. között rendezték meg Brüsszelben. Hazánkat a Vanyur Tibor mk. ezredes, a HM Személyzeti Főosztály Katonai Igazgatási Osztály osztályvezetője által vezetett 2 fős delegáció képviselte a tanácskozáson.
- tovább -
A bő nyolc éve tartó afganisztáni háború legnagyobb hadművelete indult szombatra virradóan a dél-afganisztáni Hilmend tartományban; az offenzívában összesen 15 ezer afgán és külföldi - főleg amerikai - katona vesz részt - jelentette be a NATO.
- tovább -
Az elkövetkező hónapokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi kiképző bázisa ad otthont az Afganisztánba készülő Operational Mentor and Liaison Team (Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport- OMLT) felkészülő állományának.
- tovább -
Békefenntartási érdemérmeket adtak át az MH KFOR Kontingens első váltóállományának február 8-án. A Villaggio Italia tábor alakulóterén felsorakozott állomány a csapatzászló bevonulását követően a Többnemzeti Harci Kötelék – Nyugat, a Multinatonal Battle Group - West (MNBG-W) elöljáróit fogadta.
- tovább -
A magyarországi téli időjáráshoz hasonlóan az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) felelősségi területén, Baghlan tartományba is megérkezett a valódi hideg, havas, jeges időszak. Néhány nap alatt 30–50 centis hó hullott az egész tartományra, a hőmérő higanyszála tartósan fagypont alatt maradt és hóátfúvások, hóakadályos, lavinák, jegesedések nehezítik a közlekedést.
- tovább -
A Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft február 6-án amatőr Evezős Ergométer Bajnokságot rendezett. A hagyományteremtő versenyre még a távoli evezős bázissal rendelkező városokból is érkeztek indulók. Így Szegedről, Bajáról, Mosonmagyaróvárról is volt résztvevő. A versenyzőknek 500 métert kellett húzniuk az ergométeres gépeken. A népes (közel 80 fős) versenyzőgárda és hozzátartozóik kivetítőn keresztül tájékozódhattak a verseny állásáról, és hangosan buzdíthatták a résztvevőket.
- tovább -
Február 9-én Szolnokon, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tartották az év egyik legfontosabb rendezvényét, azt a vezetői értekezletet, amelyen értékelték a múlt esztendőt, kijelölték a következő időszak legfontosabb feladatait. Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter – dr. Vadai Ágnes államtitkár, Tömböl László mérnök vezérezredes, vezérkari főnök jelenlétében – a minisztérium, a vezérkar és az alakulatok vezetői, parancsnokai előtt mondott értékelésében ezúttal nemcsak 2009-ről, hanem az elmúlt négy évről szólt.
- tovább -
2010. február 7-én a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) egyik összekötő csoportja felelősségi területén feladatot hajtott végre, melynek során a csoportot helyi idő szerint 11.16-kor Pol-e Khomritól dél-keletre kb. 80 kilométerre, az Andara völgyben Deh-e-Selah és Banu járás határán támadás érte.
- tovább -
– Köszönet a magyar katonáknak és az adományozóknak – mondta a Sinaje településre visszatért szerbek képviselője. A Magyar Honvédség KFOR Kontingensének CIMIC-csoportja február 2-án segélycsomagokat adott át. A felajánlásokat a protestáns tábori lelkészi szolgálat és a hívek gyűjtötték illetve adták össze. A kontingens egyenruhásai raktároztak, szállítottak, szerveztek.
- tovább -
A Magyar Köztársaság az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) programjai közül kiemelten kezeli a biológiai felszerelés fejlesztését és megerősítését szolgáló projekthez való csatlakozás lehetőségét. Az EDA-ban jelenleg is futó projekt alaposabb megismerése, valamint a csatlakozás lehetőségeinek vizsgálata érdekében a Honvédelmi Minisztérium február 2-án megbeszélést szervezett.
- tovább -
„A hazáért mindhalálig” a jelmondata a 20. felsővezetői vezérkari tanfolyamnak, amely tavaly szeptemberben kezdődött a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A tanfolyam parancsnoka, dr. Resperger István mérnök ezredes elmondta, hogy 15 vezető beosztásban lévő alezredes és ezredes vesz részt a képzésen, amely 10 hónapig tart, 1840 tanórán közel 700 előadó oktat.
- tovább -
Állománygyűlést tartottak február elsején délelőtt a Honvédelmi Minisztériumban, ahol ismertették a HM Honvéd Vezérkar, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, illetve a Honvédelmi Minisztérium egyes vezető beosztásaiban történő változásokat. A rendezvényen jelen voltak – többek között – dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, dr. Vadai Ágnes honvédelmi minisztériumi államtitkár és Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd vezérkar főnöke is.
- tovább -
Szolnokon a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központjában immár huszonhetedik váltására készül az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójának magyar kontingense. A kiképzé-sért felelős Balogh Gábor százados elmondta, hogy a 47 fős felkészülő állomány 18 alakulat-tól, illetve intézménytől érkezett az öthetes felkészítésre. A felkészítés tematikája igen széles spektrumot ölel fel: az elméleti ismeretektől (ENSZ és békefenntartói alapismeretek) a praktikus készségek (gépjárművezetés, alaki fogások) gyakorlásáig terjed.
- tovább -
A Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzeti Erők és Megfigyelők (MFO) 2010. márciusi váltására felkészülő katonái és rendőrei január 27-én végrehajtották első komplex gyakorlati foglalkozásukat az MH Béketámogató Kiképző Központban. A komplex gyakorlati foglalkozás célja, hogy a kijelölt állomány valóságot megközelítő körülmények közt begyakorolja a misszióban betöltendő feladatait.
- tovább -
Az MH PRT még 2009 novemberében látott vendégül egy igazán illusztris személyt, Heidi Kühn elnökasszonyt, aki a Roots of Peace amerikai nem kormányzati szervezet (NGO) alapítója és egyben vezetője. A szervezet 1997-ben jött létre, azzal a célkitűzéssel, hogy világszerte támogatja a robbanóanyaggal szennyezett területek mentesítését és segíti és a mezőgazdasági tevékenységek elterjedését. Afganisztánban kiemelkedő szerepet vállalnak az aknamentesítésben és az ország mezőgazdaságának fejlesztésében.
- tovább -
Ismét elröppent hat hónap Bosznia–Hercegovinában és az EUFOR ALTHEA műveletben résztvevő MH EUFOR Kontingens 5. váltása befejezte szolgálatát. A Varga Sándor Zoltán őrnagy parancsnoksága alatt szolgáló állomány 2010. január 24-én átadta beosztását a Preininger Győző őrnagy által irányított új csapatnak. A szolgálat átvételének első hetében az egyesített balkáni hadszíntéren tett látogatása során felkereste a missziót dr. Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár is.
- tovább -
Magyar tábornok veszi át a parancsnok-helyettesi beosztást az EUFOR erők élén. Nagy Tibor dandártábornok 2010. január 25-től egy évig látja el feladatait a boszniai misszióban.
A MH Műveleti Központ állománya január 18-án állománygyűlésen köszönt el parancsnokától.
- tovább -
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község közelében, a Borsó-hegyen szerencsétlenséget szenvedett szlovák katonai repülőgép áldozatai tiszteletére rendezett megemlékezésen vettek részt szlovák és magyar állami- és katonai vezetők, bajtársak, hozzátartozók január 19-én. Az ünnepségen beszédet mondott Jaroslav Baška, a Szlovák Köztársaság védelmi minisztere és Dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Katonai tiszteletadással emlékezett a 42 áldozatra Lubomir Bulik tábornok, a szlovák fegyveres erők vezérkari főnöke és Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is.
- tovább -
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2010. január 17-én este hivatalos látogatásra Franciaországba utazott, ahol 18-án megbeszélést folytatott Hervé Morin francia védelmi miniszterrel és Josselin de Rohan-nal, a Szenátus Védelmi Bizottságának elnökével. A megbeszélések során a felek áttekintették a francia-magyar katonai kapcsolatok fejlesztési lehetőségeit, valamint a 2011-es magyar EU-elnökség időszakának várható védelempolitikai kérdéseit.
- tovább -
Ünnepélyes sorakozó és a sikeres békefenntartó tevékenységért adományozott EUFOR ALTHEA érdemjelek átadása jelezte, hogy végéhez közeledik az EUFOR 5. váltásának szolgálata Szarajevóban, Bosznia-Hercegovina fővárosában.
- tovább -
Afganisztánban az Európai Unió számos országának katonái teljesítenek szolgálatot, de mellettük, velük szoros együttműködésben rendőrök is dolgoznak az országban, annak érdekében, hogy elősegítsék az Afgán Nemzeti Rendőrség minél hatékonyabb működését.
- tovább -
Különleges vendéget fogadott az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) Camp Pannóniában. Ambrus Péter r. alezredes és nem mellékesen kiváló író „Az igazi misszió” című készülő könyvéhez gyűjtött anyagot az MH PRT táborában.
- tovább -
A magyar forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezni sorakoztak fel a magyar katonák a Villaggio Italia tábor alakuló terén március 15-én. Az ünnepi állománygyűlés az előírt forgatókönyv szerint a csapatzászló és az elöljáró fogadásával kezdődött. Imecs Zoltánnak, a Magyar Köztársaság Koszovóba akkreditált nagykövetének a kontingens parancsnokhelyettese, Magos Péter őrnagy adta be a jelentést.
- tovább -
Nemzeti ünnepünk alkalmából, a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepséget tartott március 11-én délután a budapesti Stefánia-palotában. A rendezvényen részt vettek: dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, a Honvédelmi Minisztérium vezetői, valamint a tábornoki kar számos tagja. A történelmi zászlók bevonulása, majd a Himnusz elhangzása után Szekeres Imre mondott ünnepi beszédet.
- tovább -
Március idusa a Nemzeti Ünnep mellett sokaknak a tudományos tevékenységben is fontos állomás, egy szakasz lezárása. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szenátusa a március 15-i ünnephez kapcsolódva egyetemi tanári kinevezést, Habilitációs Okleveleket, Doktori (Phd) Okleveleket és Címzetes Oktatói Címeket adományoz. A címek átadásához hozzátartozik az Ünnepélyes Fogadalomtétel, amelyet a Zrínyi-szablya fölé tartott kézzel, a Szenátus tagjai, témavezetők, bírálók, családtagok, kollégák és az egyetem polgárainak jelenlétében mondanak el a jelöltek.
- tovább -
Katonai tiszteletadással avatták fel az európai uniós támogatással létrehozott Pákozdi Katonai Emlékparkot pénteken.
A Mészeg-hegyen rendezett avatóünnepségen részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, valamint a Magyar Honvédség több magas rangú vezetője.
- tovább -
Dr. Vadai Ágnes a Honvédelmi Minisztérium államtitkára részt vett, és beszédet mondott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bethlen Gábor Felsővezetői Tanfolyam tantermének névadó ünnepségén. A március 11-én, délelőtt az intézményben rendezett eseményen – az egyetem vezetése, a meghívott vendégek és a hallgatók képviselői mellett – jelen volt Hazuga Károly altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.
- tovább -
Március elsejével nagyobb lett a nyüzsgés a MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában, mert itt kerül sor az MH EUFOR 7. Kontingens összevont felkészítésére.
- tovább -
A HM Kollégium a 2010. március 5-i értekezletén döntött a HM Humán Szolgálat intézményrendszerének újjászervezéséről. A HM Személyzeti Főosztály az MH humánszolgálati intézményrendszer kiépítésének és működtetésének indításával kapcsolatosan szakmai konferenciát szervezett Debrecenben.
- tovább -
Az együttműködés jegyében érkezett az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH-PRT) Pol-e-Khomri táborába Don T. Riley vezérőrnagy, az Amerikai Egyesült Államok, Szárazföldi Haderő, Műszaki Hadosztályának parancsnokhelyettese.
- tovább -
Debrecenbe látogatott március 10-én dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. A látogatás során állománygyűlést tartott a személyi állománynak, majd a katonanőkkel és a nyugdíjasokkal egy kötetlen beszélgetés keretében találkozott. A nap további részében az államtitkár a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) soron következő ülésén vett részt.
- tovább -
„Célmeghatározás, feladatszabás, információátadás nélkül nem létezhet szervezet.” A Magyar Honvédség Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka, Bus Gábor mérnök ezredes e gondolat jegyében tartott évértékelő-feladatszabó értekezletet március 10-én Szolnokon a Helyőrségi Klubban.
- tovább -
A MH Központi Kiképző Bázis éves értékelő és feladatszabó értekezletére került sor március 9-én, amelyen részt vett Juhász István vezérőrnagy, a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály vezetője.
- tovább -
2010. március 8-án Camp Pannoniában ünnepélyes keretek között vette át az MH Tartományi Újjáépítési Csoport nyolcadik (MH PRT-8) váltása Baghlan tartomány felelősségi körzetét. Az ünnepi átadás-átvételen jelen volt Frank Leidenberger dandártábornok, az Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF), Északi Regionális Parancsnokság (RCN) parancsnoka, Hajji Akhbar Barakzai tartományi kormányzó, Razul Kahn a tartományi közgyűlés elnöke. A meghívottak között voltak Baghlan tartomány kormányzati vezetői, járási és tartományi elöljárói, és a fejlesztésekben közreműködő partnerek képviselői.
- tovább -
Az MH KFOR Kontingens jelenleg szolgálatban lévő állományának gerincét az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj adja. A zászlóalj parancsnoka, Ruszin Romulusz alezredes március 05-08 között a műveleti területre látogatott, hogy személyesen tapasztalatokat szerezzen a kontingens mindennapjairól, a katonák feladatairól.
- tovább -
A nőnap alkalmából, dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke reggel egy–egy szál virággal köszöntötte a minisztériumban dolgozó hölgyeket. A reggeli hidegben munkába érkező lányoknak, asszonyoknak ugyancsak jólesett a rózsában megnyilvánuló figyelmesség, és a velejáró miniszteri és vezérkari főnöki jókívánság március nyolcadika alkalmából.
- tovább -
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter március 4-én hivatalában fogadta a NATO új stratégiai koncepciójával foglalkozó szakértői csoport két tagját. A megbeszélésen a NATO részéről részt vett Marie Gervais-Vidricaire nagykövet asszony és Fernando Perpiñá-Robert Peyra nagykövet, valamint Pablo Gutiérrez Segú, a nagykövet személyes tanácsadója.
- tovább -
A Magyar Honvédség Zászlóalj Harccsoport (továbbiakban: ZHCS), melynek alapját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. lövészzászlóalj képezi, kiegészítve néhány modul elemmel, megkezdte a felkészülést a májusi NATO CREVAL ellenőrzésre. A felkészülés egyik legfontosabb kiképzési rendezvényére került sor az elmúlt hetekben Szentendrén a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolán. A ZHCS szakasz- és századparancsnoki állománya parancsnoki felkészítő tanfolyamon vett részt.
- tovább -
Március 3-án Horváth Ferenc dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka állománygyűlés keretében megtartotta a 2009. év értékelését és a 2010. évre vonatkozó feladatszabását a Maléter Pál laktanyában. Az értekezleten a HM Honvéd Vezérkar képviseletében Halmai Ottó mérnök dandártábornok, a HM Informatikai és Információvédelmi Főosztály, főosztályvezetője, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Domján László dandártábornok, törzsfőnök helyettes, valamint a meghívott és berendelt állomány vett részt.
- tovább -
Egy katona, egy biztonsági őr és egy üzletkötő. Három férfi, akik a győri Adyvárosi tó jeges vizéből kimentettek két tizenéves fiút. Február utolsó vasárnapján két győri fiú csúszkált a tó jegén. Mintegy tíz méterre a parttól a két gyerek alatt beszakadt a jég, de szerencsére néhány közelben sétáló járókelő látta, hogy mi történt, és azonnal a segítségükre siettek. Egy közelben parkoló autóból előkerült egy speciális, dupla vontatókötél, melyet többszöri próbálkozásra sem tudtak a fiatalok közelébe dobni.
- tovább -
Ugyan már márciust írunk, de Koszovóban a hőmérséklet egyelőre inkább télies, mint tavaszias. Az helyi embereknek ezért is jelent komoly segítséget az az akció, melyet az MH KFOR Kontingens CIMIC-csoportja hajtott végre március első napjaiban. A háború után tíz évvel is nélkülözni kényszerülnek az emberek, ezért a helyieknek juttatott minden segítség azt a célt szolgálja, hogy Koszovó lakossága, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül emberibb körülmények közt élhessen.
- tovább -
Az év eleji kemény hideg, a lehullott és hosszú ideig eltakaríthatatlan mennyiségű hó mindeddig nem tette lehetővé, hogy az MH Központi Kiképző Bázis és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola állománya keddi napokon felsorakozzon a laktanya Kossuth terén. Így érthető, hogy a bázis parancsnoka, dr. Isaszegi János mérnök vezérőrnagy, bőséges mondanivalóval érkezett a rendezvényre.
- tovább -
A ciprusi magyar-szlovák közös békefenntartó zászlóalj, valamint a tátrai Hegyimentő Szolgálat kapta a 2010-es szlovák-magyar jószomszédsági díjat. Az elismerést Balázs Péter magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter adta át kedden Budapesten; a szlovák tárcavezető azt hangsúlyozta, hogy a díjnak a békés együttélés szimbólumává kell válnia.
- tovább -
A Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ megalakulásának harmadik évfordulója és a minőségügyi akkreditálása alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott március 2-án a HM Állami Egészségügyi Központban. Az eseményen – többek között – jelen volt Juhász István vezérőrnagy, a HM hadműveleti és kiképzési főosztály vezetője, aki beszédében méltatta a hároméves intézmény kiemelkedő szakmai tevékenységét.
- tovább -
Tömböl László mérnök vezérezredes a HM Honvéd Vezérkar főnöke, Gregory L. Wayt vezérőrnagy az Ohio Nemzeti Gárda parancsnoka meghívására amerikai-magyar-szerb háromoldalú megbeszélésre Ohióba utazott. A február 27-én kezdődött négynapos hivatalos tárgyaláson szerb részről Miloje Miletics altábornagy, a Szerb Fegyveres Erők vezérkari főnöke vesz részt.
- tovább -
Március elsején délelőtt tartotta soron következő ülését a HM Idősügyi Tanácsa. A rendezvényen részt vett dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, valamint dr. Remek Éva a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum titkára is. A testület ülését Szekeres István nyugállományú dandártábornok nyitotta meg, majd Vadai Ágnes napirend előtti tájékoztatóját hallgatták meg a jelenlévők.
- tovább -
Tavaly októberben adódott a lehetőség, hogy egy fő magyar tiszthelyettes utazhatott a franciaországi Saint Maixentbe egy továbbképzésre. Az oktatáson Teleki Viktor őrmester vett részt, az 5. Bocskai István Lövészdandár 1. lövészzászlóaljának katonája.
- tovább -
A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya egy hetes várpalotai felkészülését követően hajtotta végre a ”Somlyói Fokos 2010” törzsvezetési gyakorlatot. A gyakorlat célja, hogy a katonai szervezet és az alárendelt alegységek törzseinek munkáját összehangolja.
- tovább -
Folytatódott a Napjaink hadtudománya elnevezésű konferenciasorozat, melyet a Magyar Hadtudományi Társaság, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és az MTA Hadtudományi Bizottsága indított el még 2009-ben. Amint az prof. dr. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes, az MTA Hadtudományi Bizottsága elnökének megnyitójából kiderült, a sorozat eddigi konferenciáin a hadtudomány helyzetével és aktuális feladataival, valamint a hadtudomány és katonai műszaki tudomány rendszerével foglalkoztak.
- tovább -
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter delegáció élén részt vesz a február 24-25-én a spanyolországi Mallorcán megrendezett EU védelmi miniszterek informális találkozóján. A tanácskozáson a szakminiszterek tárgyalnak az Unió béketeremtő műveleteiről, a képességfejlesztés aktuális helyzetéről, illetve az EU szervezeti változásainak védelmi politikát érintő kérdéseiről.
- tovább -
A MH. 25. Klapka György Lövészdandár katonai rendész szolgálatba vezényelhető állománya vezérkari intézkedés alapján február 15-étől két hetes tanfolyamon sajátította el azokat az ismeretket, melyek e szolgálat ellátásához elengedhetetlenek.
- tovább -
Az orosz föderáció fegyverzet ellenőrzési központjából magas rangú vendégek érkeztek 2010. február 25-én a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárhoz Alexandr Vihrov ezredes vezetésével, akik az 1999. évi bécsi dokumentum alapján vonták nagyító alá a dandár tevékenységét.
- tovább -
Még 2009-ben új elemmel bővült a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása, mert az Ohió Nemzeti Gárdával együttműködve, magyar katonák végzik az afgán nemzeti hadsereg Baghlan tartományba települt alakulatának felkészítését. Most, 2010. február 24-én köszönthettük újra közöttünk azokat a katonákat, akik 2009 júliusától látták el a szolgálatot az ázsiai országban.
- tovább -
A visegrádi csoport (V4) tagországainak katonai képviselői tartanak szakértői szemináriumot Budapesten február 22. és 24. között. A V4 magyar elnökségének ideje alatt, az októberi csúcson elfogadott programok közül a katonai témák egyeztetése zajlik a rendezvénynek helyet adó Stefánia-palotában.
- tovább -
Egyedi, ritkán látható sporttevékenységet láthatott az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) állománya Camp Pannónia sportpályáján. A magyar kontingens tűzszerész részlegének tagjai vállalkoztak egy sajátos futball mérkőzés lejátszására, amellyel a 2008-ban Afganisztánban hősi halált halt két kollégájuk emlékére rendeztek.
- tovább -
Közeledik az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) hetedik kontingensének leváltása, már csak néhány nap van hátra a 2009 szeptemberében megkezdett hat hónapos külszolgálatuk befejezéséig. Így a hagyományokhoz híven ünnepélyes keretek között került sor a NATO medálok átadására. A NATO érdemérmet azok a katonák kapják elismerésül, akik a világ bármely pontján, az észak-atlanti szövetség valamely missziójában vesznek részt a béke és biztonság szolgálatában.
- tovább -
Február 20-án reggel, az átadás-átvétel befejező aktusaként, az MH KFOR Kontingens 1. váltásának parancsnoka átadta a kontingens csapatzászlaját az MH KFOR Kontingens 2. váltás parancsnokának. Ettől a pillanattól a második váltás teljes felelősséggel megkezdte szolgálatát Koszovóban.
- tovább -
2010. február 18-án ünnepélyes keretek között búcsúzott el az Afganisztánba induló Tartomány Újjáépítési Csoport (PRT) nyolcadik váltása az MH 25. Klapka György Lövészdandár alakulótéren. Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke és Benkő Tibor altábornagy az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszönt el a küldetésre készülő katonáktól.
- tovább -
Norvég delegáció látogatott február 18-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni laktanyájába a közelmúltban útjára kezdődött „Norvég Project”-tel kapcsolatban. A háromfős küldöttséget Rácz Mihály alezredes, a dandár személyügyi főnöke fogadta.
- tovább -
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) katonái Pol-e-Khomri egyik lányiskolájába látogattak el, hogy adományokkal támogassák az intézmény működését. A város egyik legnevesebb középiskolájában több száz fiatal lány tanul, sajnos hasonlóan nehéz körülmények között, mint az országban szinte mindenütt. A lánygimnázium elismertsége onnan ered, hogy a város diákjai közül innen jutnak be a legtöbben az afgán felsőoktatásba.
- tovább -
Immáron teljes az MH KFOR Kontingens 2. váltásának létszáma a hadműveleti területen, miután február 16-án este az állomány második csoportja is megérkezett Pec-be. A mintegy 60 fő újonnan érkezett megkezdte feladatai átadás-átvételét, a teljes készenlét elérésére még egy hét áll a kontingens rendelkezésére, február 23-tól a második váltás teljes felelősséggel megkezdi a feladat végrehajtást.
- tovább -
Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének meghívására hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Stéphane Abrial vezérezredes, a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (ACT) parancsnoka. A magas rangú katonai vezetőt udvariassági látogatáson fogadja Dr. Szekeres Imre honvédelmi és Dr. Balázs Péter külügyminiszter, tárgyal a magyar vezérkar főnökkel, valamint részt vesz a házi készítésű robbanó eszközök elleni védekezés NATO-n belüli feladatairól tartandó konferencián.
- tovább -
A parlamenti ciklus utolsó tervezett ülését tartotta hétfőn az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága. A bizottság általános vitára alkalmasnak találta a kormány beszámolóját, amely az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben történő további katonai szerepvállalásról szóló kormányhatározat módosításáról szólt.
A 2006–2010-es parlamenti ciklus utolsó tervezett ülését tartotta február 15-én az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága (HRB).
- tovább -
Közismert, hogy a szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola, mint egyetlen intézménye a katonai középvezetők képzésének, alapfeladata mellett előmeneteli tanfolyamok keretében gondoskodik a különböző rendfokozatú tiszthelyettesek képzéséről.
- tovább -
Különleges "túrára" vállalkoztak az MH Tartományi és Újjáépítési Csoport (MH PRT) katonái, a szomszédos Bamyan tartomány új-zélandi újjáépítési csoportjával, valamint a USAID-el (United States Agency for International Development) együttműködésben Baghlan tartomány olyan területére szerveztek utazást, ahol korábban még magyar katona nem járt. Az utazást az indokolta, hogy a magyar újjáépítési csoport és a USAID is szeretne több különböző projektet megvalósítani a területen.
- tovább -
Immáron egy hete érkezett meg az MH KFOR Kontingens második váltás állományának első csoportja Pec-be, a Villaggio Italia táborba. Az elmúlt héten mindenki az átadás-átvételre koncentrált elsősorban. Ugyanakkor a szolgálati feladatok mellett volt idő megismerkedni a tábor infrastruktúrájával, a fellelhető lehetőségekkel is.
- tovább -
Ipari alpin kiképzésen vettek részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái február 8-12. között. Az öt napos alaptanfolyamon a résztvevők megtanulták szabályosan végrehajtani az ereszkedéshez és a mászáshoz szükséges alapelemeket, valamint megismerkedtek a tevékenységhez szükséges eszközökkel.
- tovább -
2010. február 9-én a Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzeti Erők és Megfigyelők (MFO) 2010. márciusi váltására felkészülő állomány célfelkészítése elérkezett a legfontosabb mozzanatához, amikor is a zárógyakorlaton adtak számot az elsajátított tudásukról a MH Béketámogató Kiképző Központban.
- tovább -
Már 46-dik alkalommal rendezték meg a brémai nemzetközi katonazenekari fesztivál, amelyen kilenc ország képviseltette magát különböző méretű és színvonalú zenekarokkal. A január végi négynapos rendezvény kiemelkedő zenei színfoltja, és látványban is lenyűgöző eseménye volt a nyitókoncert. Ezt a közel ötszáz fős egyesített (többnemzeti) zenekar adta elő Lutz Bammler fregattkapitány, vezényletével.
- tovább -
Magas szlovén katonai kitüntetést vett át Kemény Szabolcs őrnagy, az MH KFOR Kontingens műveleti elem parancsnoka, a kontingens parancsnokának műveleti helyettese. Magyar és szlovén katonák részvételével, a múlt héten rendezett ünnepségen Igor Strojin alezredes adta át részére a Nemzetközi Együttműködésért Érdemérem ezüst fokozatát.
- tovább -
Az év első hónapjaiban, a kemény mínuszok ellenére az MH 5. Bocskai István Lövészdandár számos alegysége a gyakorlótéren tevékenykedik. A hajdúhadházi kiképzőbázison az 1. lövészzászlóalj hajt végre egy blokkosított kiképzést, ami egyben felkészülés az őszi NATO CREVAL ellenőrzésre.
- tovább -
Összetett projektet valósított meg az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT)
Dahana-i Ghory járásban, Kampirak településen. A helyi egészségügyi alapellátást biztosító klinika működését több probléma is nehezítette, amelyeket a lakosok önerőből nem tudtak megoldani. A kórház egyetlen épületéhez nem állt rendelkezésre váróterem, elegendő számú vizsgálóhelyiség, felújításra szorult a vízvezetékrendszer, nem volt megoldott az áramellátás és a vízellátást biztosító kút is elromlott.
- tovább -
Amerikai delegáció tett látogatást az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az Ohio-i Nemzeti Gárdának küldöttsége azért érkezett a katonai szervezethez, hogy meggyőződjön azoknak az amerikai katonáknak az elhelyezéséről és életkörülményeiről, akik jelenleg Hajdúhadházon magyar katonákkal közösen vesznek részt a következő OMLT-váltás felkészítésén. A két nemzet katonái közösen hajtják majd végre feladataikat: segítséget nyújtanak az önálló afgán hadsereg felállításához.
- tovább -
„SZAHARA 2010” elnevezéssel gyakorlat vette kezdetét a héten a Magyar Honvédség Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem felsővezetői vezérkari tanfolyamán, amelyen a tapasztalt, felelős beosztásban lévő főtisztek mellett szép számmal vesznek részt fiatal, civil biztonság- és védelempolitikai szakos hallgatók is. „A SZAHARA 2010” gyakorlaton február 4-én, csütörtökön látogató napot tartanak, majd ezt követően a felsővezetői vezérkari tanfolyam állománya kommunikációs gyakorlatként egy sajtótájékoztatót modellez.
- tovább -
Február 4-e a katonai térképészet napja. 1919-ben ezen a napon hadügyminiszteri rendelet alapján létrejött az Önálló Magyar Katonai Térképészeti Csoport. Idén a megalakulás 91. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésnek a már szintén patinás múltú Szilágyi Erzsébet fasori objektum adott otthont, melynek falain belül két önálló szervezet a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat és a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság éli mindennapi életét.
- tovább -
A múlt évben a missziós felkészítések álltak az MH 25. Klapka György Lövészdandár életének középpontjában, hiszen a dandár számos kontingensbe, és más alakulatnál folyó missziós felkészülésekbe is delegált katonákat. Most, 2010. február 2-án, a Szarajevóban szolgálatot teljesítő MH EUFOR Kontingens 5. váltásának hazatérő állományát köszöntötték a dandárnál. Az ünnepségen részt vett dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, akit Huszti András dandártábornok, az alakulat parancsnoka fogadott.
- tovább -
Szabó László ezredes, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) parancsnokának meghívására, Baghlan tartomány új shura tanácsának tagjai tették tiszteletüket Camp Pannóniában.
Az Afganisztánban működő shura rendszernek nincs egyértelműen megfelelő szervezet a magyar kormányzati struktúrában, leginkább mégis a parlamenti vagy önkormányzati képviselőkhöz lehet hasonlítani tagjait.
- tovább -
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke – 2010. február elsejei hatállyal altábornaggyá léptetette elő Hazuga Károly vezérőrnagyot, mérnök vezérőrnaggyá léptette elő Frigyer László mérnök dandártábornokot, valamint dandártábornokká nevezte ki Mihócza Zoltán ezredest és Domján László ezredest. A január 27-én a Sándor-palotában lezajlott eseményen jelen volt – többek között – dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke.
- tovább -
Koszovó fővárosában, Pristinában tett hivatalos látogatást dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, akit útjára elkísérte Kovács József vezérőrnagy a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnok-helyettese, illetve a honvédelmi tárca és az MH ÖHP több főtisztje.
- tovább -
Lassan a végéhez közeledik a magyar vezetésű, közös amerikai-magyar MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) második váltásának küldetése. Kontingensük 2009. július 16-án érkezett Mazar-e Sharif-be, az átadás-átvételt követően pedig megkezdték Camp Khelagay bázison az Afganisztáni Nemzeti Hadsereg 209/2/3. zászlóaljának (továbbiakban Kandak) mentorálását.
- tovább -
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter január 20-án bemutatkozó látogatáson fogadta az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövetét, Eleni Tsakopoulos Kounalakis-t.
A honvédelmi miniszter összefoglalta a nagykövet asszonynak a Magyar Honvédség feladatait, tevékenységét, kiemelve hogy a honvédelem nemzeti üggyé vált, és sikerült nemzeti konszenzust kialakítani honvédelmi kérdésekben. Erre szükség is volt, hiszen a 2006-2010. közötti időszakban a honvédséget alapjaiban kellett megújítani, a létrejött szervezetet megerősíteni és fejlesztését elindítani.
- tovább -
A Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtéren állomásozó SAC Nehéz Légiszállítási Ezred mentési és humanitárius célból hajtott végre szállítási feladatot 2010. január 18-án, Haitira. A gép elsősegély csomagokat és egyéb ellátmányt szállított Haiti fővárosába Port-au-Prince-be, amit a földdel tett egyenlővé a nagy erejű földrengés.
- tovább -
A hagyományoknak megfelelően dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter köszöntötte a Budapesten akkreditált attasétestület tagjait. Január 19-én, a Stefánia-palotában tartott rendezvényen a miniszter hangsúlyozta a hazánkban működő katonadiplomaták tevékenységének jelentőségét a béke és a biztonság megőrzésében. Különösen fontos ez az együttműködés olyan időben, amikor komoly nehézségekkel kell megküzdeni nemcsak Magyarországnak, de kontinensünknek, sőt az egész világnak.
- tovább -
Dr. Szekeres Imre, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere az Afganisztánban szolgáló MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) 6. váltásával együttműködő horvát hadsereg tagjai részére Békefenntartásért szolgálati jelet adományozott. A kitüntetéseket Dr. Györkös Péter, a Magyar Köztársaság zágrábi nagykövete adta át január 12-én Dejan Džidić százados, Ante Bilić zászlós, Mario Petani törzsőrmester, Marijan Matijević tizedes és Tomislav Zrilić őrvezető részére.
- tovább -
Január 11-én 49 szerződéses legénységi állományú katona érkezett Szentendrére, hogy megkezdje a 8 hetes alapfokú katonai vezető-helyettes I. rész szakképesítés keretében a felkészülést, a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolán.
- tovább -
Győrben és Szombathelyen is részt vett a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
- tovább -
|
|
|
|
|
|